kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Pörgetik a munkahelymentő támogatások kiosztását

Már több mint 130 ezer dolgozó után igényelték munkáltatóik a "kurzarbeit" támogatási lehetőséget, illetve 13 ezer kutató után a bértámogatást. Munkahelyteremtő bértámogatást 3 ezer ember után kértek a cégek.

A 80 milliárd forint keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László két zalai cég bértámogatást biztosító okiratának átadása kapcsán beszélt arról, hogy az új munkahelyek teremtésére szánt 80 milliárdból mintegy 70 ezer ember munkába állását segíthetik. Ebben a programban a cégeknek legalább 9 hónapos foglalkoztatást kell vállalniuk úgy, hogy ebből 6 hónapra az állam biztosítja a bértámogatást.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a múlt évben európai szinten a legnagyobb, 5 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország, a munkanélküliség pedig 3,5 százalékra csökkent. A koronavírus-járvány azonban az egészségre, a társadalomra és a gazdaságra egyaránt negatív következményekkel járt.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként vezették be a munkahelyvédelmi bértámogatást, hogy a munkaadók csökkentett munkaidőben meg tudják tartani a munkavállalóikat, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozásoknak pedig 40 százalékos bértámogatást biztosítanak.

Mostanáig már több mint 130 ezer dolgozó után igényelték munkáltatóik a "kurzarbeit" támogatási lehetőséget, illetve 13 ezer kutató után a bértámogatást - jelezte Palkovics László.

Hozzátette, hogy a támogatások közé tartozik a vállalati struktúrák fejlesztését célzó program, valamint az informatikai képzés is, amire a múlt heti határidőig 62 ezren jelentkeztek. Mostanáig mintegy 1,1 millió ember kap az államtól valamilyen támogatást, beleértve a munkahelyek megtartását, létrehozását szolgáló programokat és a munkanélkülivé váltak segélyezését is.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk