A METRO közel 20 százalékkal a szakmai bérminimum fölé emelte kezdőbéreit
A METRO Nagykereskedelmi Kft. 2018 elején kidolgozta és elindította a Vállalati Bérfejlesztési Programját, amely az átláthatóság, tervezhetőség és az egyéni teljesítmény elismerésének alapelveire épül. A METRO ezt - a dolgozói visszajelzésekre építő, valamint a piac pontos ismerete és a vállalat növekedéséből adódó lehetőségei szerint kidolgozott - programot hajtja végre következetesen - írják sajtóközleményükben.
néhány nappal ezelőtt újabb, váratlan mértékű követelésekkel állt elő. Röviddel az év elején a felek által írásban lezárt bértárgyalást követően egy ilyen nagyságrendű változtatási javaslatot a vállalat vezetése szerint személyes egyeztetés keretében lehet érdemben megvitatni.
A METRO Vállalati Bérfejlesztési Programja a munkavállalók számára jól átlátható és kiszámítható rendszer. Ennek értelmében a törvényben előírtnál magasabb minimálbéremelést minden áruházban úgy valósították meg, hogy közben a magasabb felelősségi köröknél megmaradjanak az addig meglévő jövedelemkülönbségek, és kialakították az egyéni teljesítmények elismerésének rendszerét is. A vállalatvezetés a program első három lépését ígérete szerint már megvalósította, tavaly októbertől 902 munkatársuk, a munkavállalók 40%-a részesült béremelésben. Ezen felül januárban a munkavállalók többségénél kétszámjegyű emelést hajtottak végre.
A helyi vezetés a rendelkezésére álló kereteket az erőforrások átcsoportosításával a maximumra tágítva, a legalacsonyabb áruházi munkabért a jogszabályban előírt mértéket 19,5%-kal meghaladó 233.000 forintra emelte, amely tartalmazza az alapbért és a szektorban egyedülállóan munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást, amit betanított munka esetén is megadnak. Ezen felül fizetik ki a különböző pótlékokat és a teljesítményfüggő juttatásokat, amelyeknek a rendszerét szintén a dolgozói visszajelzések alapján állították fel az igazságos és korrekt elosztás jegyében.
A vállalat vezetése folyamatosan egyeztetett az Üzemi Tanácson kívül a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével is, akiket be is vontak a közös munkába. 2019. január 22-én a KASZ és a METRO vezetősége közös aláírással lezárta a háromfordulós bértárgyalássorozatát. Ezt követően a
szakszervezet - alig több mint egy hónap múlva - újabb követelést nyújtott be, amit a METRO alaposan megvizsgált. Erről a cégvezetés, álláspontja mélyebb megismertetésével, nyitott a további egyeztetésekre.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 1 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 2 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 3 hete
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 3 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 4 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 4 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 4 hete
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja