150 ezer forint lenne jövőre a minimálbér
A Világgazdaság információ szerint 2019-től a garantált bérminimum 202 ezer forintra, míg a minimálbér 150 ezer forintra emelkedne - írja a lap.
A lap úgy tudja, hogy a jelenlegi 180 500 forintos bérminimum jövőre 202 ezer forintra nő, a 138 ezres minimálbér helyett januártól 150 ezer forint lesz az irányadó.
A kormány hivatalosan 2018 novemberében, vagy decemberében jelenti be az emelések pontos összegét.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) 220 ezer forint körüli kezdőbéreket szeretne kiharcolni az őszi bértárgyalásokon. A Tescónál hosszas viták után ezt sikerült elérni, a Metrónál azonban még nem, mert a munkáltató arra hivatkozik, hogy dolgozóik 13. és 14. havi bért is kapnak. Ezzel azonban nem érik be a dolgozók, így hamarosan sztrájk lehet. Egy korábbi felmérésből kiderül, hogy a Metro dolgozók 21 százaléka, hogy elhagyja a vállalatot, ha a bérhelyzet nem rendeződik, de további 33 százalékuk is elgondolkodik a váltáson.
Fotó: Pixabay
Világgazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?