kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Év végi prémiumok a közszférában

A Főpolgármesteri Hivatal és az ügyészség bőkezű volt a munkatársaival, de akad olyan minisztérium, ahol egyáltalán nem osztottak prémiumot, igaz, olyan is, ahol 250 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal jutalmazták a dolgozókat - írja az mno.

A legjobban a Főpolgármesteri Hivatalban jártak. A valamivel több mint 800 fős alkalmazotti gárda fejenként 460 ezer forintos jutalomban részesült, ami összesen 370 millió forintba került. Ezt az összeget ugyanakkor a bérmegtakarítás terhére fizették ki, azaz nem jelentett többletkiadást a fővárosnak. Tarlós István főpolgármester, valamint helyettesei viszont egyáltalán nem kaptak jutalmat - írja az mno.

Az ügyészségi alkalmazottak éves egyéni teljesítményüktől függően különböző mértékű pénzbeli juttatást kaptak. A szervezet ennek fedezetére szintén nem kapott külön költségvetési forrást, az mno-nak adott tájékoztatásuk szerint a jutalmakat a még fel nem töltött álláshelyek bérmegtakarításából gazdálkodták ki. Az év végi jutalmakra összesen 1,5 milliárd forintot fordítottak, amely az ügyészség éves személyi juttatásokra szánt kiadásainak csaknem 6 százalékát teszi ki. Ez az összeg 4287 fő között oszlik meg, ami azt jelenti, hogy átlagosan valamivel kevesebb mint 370 ezer forint jár a dolgozóknak.

Az MNB nam adott tájékoztatást a lapnak a prémiumokról.

A honvédelmi tárca dolgozói sem kaptak jutalmat a lap információi szerint. Simicskó István honvédelmi miniszter korábban bejelentette, hogy a teljes honvédségi állománynak egységesen nettó 42 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt adnak. A tárcák közül szintén Erzsébet-utalványokat osztott karácsonyra az Igazságügyi Minisztérium, amelynek tájékoztatása szerint egységesen 250 ezer forintnyi utalványt kaptak a dolgozók.

A legkülönösebb jutalmazási rendszert a Lázár János vezette Miniszterelnökség alakította ki. A tárca közlése szerint ugyanis azok a dolgozók, akiknek gyermekei tavaly december 7-éig nem töltötték be 14. életévüket, gyermekenként könyvet és édességet kaptak. Ajándék csokoládéra 1,9 millió forintot költöttek, könyvekre 1,2 milliót. Azon alkalmazottak, akiknek gyereke 14-18 éves, gyerekenként 50 ezer forintnyi ajándékutalványt kaptak. Ennek alapján összesen több mint nyolcszáz 50 ezer forintos ajándékutalványt rendeltek, ami ötszáz alkalmazott között oszlott meg. A Miniszterelnökség összesen bruttó 44 millió forintot költött az év végi jutalmazásra.

mno
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk