Aki kérdez: Dr. Jagicza Ágnes
HR Szubjektív rovatunkban Dr. Jagicza Ágnes az Invitel Zrt. HR- és Szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettese kérdez, miután Gál Csilla, a Kirchhoff Hungária Kft. HR-menedzserének kérdésére válaszolt.
Ez a kérdés olyan, mint az örökzöld dallamok…
Ha elméleti tudás oldaláról közelítjük a kérdést, az alábbi ismérvek alapján definiálható a jó vezető manapság.
Egy ideálisan megálmodott világban ezen kritériumoknak megfelelő egyénekre valóban azt lehet mondani, hogy jó vezetők. Azonban ahhoz, hogy minden pontnak eleget tegyen, számos készség birtokában kell lennie. Hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz, nézzünk meg néhány elengedhetetlen összetevőt.
Az egyik legfontosabb kritérium még mindig az, hogy a vezető tökéletesen ismerje az üzletet, értse, és ebben innovatív legyen. A kontextus és a rendszer értése nélkül nem tudja, hogy merre vezesse az embereit. Ezt a stratégiát el is kell, hogy mondja az embereinek, akiknek ezt szintén érteni kell. Tapasztalataim alapján ez nagyon kevés vállalatban van meg ma Magyarországon. Természetesen ez még csak a beugró a versenyhez, de e nélkül még a pályára sem érdemes menni egyetlen vezetőnek sem.
Emellett számos úgynevezett „soft” képességeket fejlesztő program van, amit a vállalatok a különböző vezető fejlesztő programokon keresztül biztosítanak vezetőik számára. Erre szükség van, és amikor egy vezető elkezd rá tudatosan figyelni és gyakorolja, akkor nagy valószínűséggel egyre jobban is teszi. De ettől még nem biztos, hogy igazán jó vezető lesz. Véleményem szerint a sikerkritérium következő lépcsőfoka, hogy csapatot legyen képes építeni, ahol a csapattagoknak vele együtt van egy közös célja, mindenki érti, hogy a másik nélkül ezt nem tudja elérni, tehát van interdependencia a csapattagok között.
Egyetlen vezetőnek sem könnyű nyílt, őszinte kommunikációjú, összetartó csapatot építeni. Akkor jó egy vezető, amikor tudatosan foglalkozik a csapatán belüli dinamikával és a csapattagok elfogadják, tisztelik egymást és mindenki úgy érzi, hogy a helyén van, nem utolsó sorban ezt a juttatások is visszatükrözik.
Az alábbi gyakorlattal remekül ellenőrizheti mindenki saját magának, hogy ő valójában milyen vezető?
Nézz reggel a tükörbe és kérdezd meg magadtól a következőket:
Ha egy vezető ezekre a kérdésekre őszintén, igennel tud válaszolni, továbbá egy 360 fokos értékeléssel alá is tudja támasztani ezeket, akkor ő nyilvánvalóan a jó vezető. Az, akitől érdemes és lehet is tanulni, aki példát mutat és irányokat szab, akire lehet számítani, aki hagyja fejlődni az embereit és teret biztosít a tanulásnak, aki megbízik az embereiben és hitelesen működik, vagyis azt mondja, amit tesz, és azt teszi, amit mond, valamint hisz a folyamatos fejlesztésben, ezzel rácsatlakozik a jó vezetők klubjának pályájára.
KÉRDÉS:
Kérdésem Gaálné Dr. Vass Kornéliához, az EDF DÉMÁSZ Zrt. Humánerőforrás Igazgatójához:
Miben változott a HR vezetői szerep/feladat az elmúlt 10 évben?
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
HR Szubjektív rovatunkban Oláh Henrietta, a Givaudan HR Global Process Expert-je kérdez, miután válaszolt Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial... Teljes cikk
Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk
HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 3 hete
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 3 hete
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 1 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 2 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 2 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 2 hónapja
- Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág! 2 hónapja
- Aki nem lép, lemarad: megkerülhetetlenek az ESG-szempontok 2 hónapja