kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Elküldené Balog Zoltánt az új oktatási törvényért demonstráló Tanítanék mozgalom

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének lemondását, önálló oktatásügyi minisztérium létrehozását és új oktatási törvény megalkotását követelték a Tanítanék mozgalom hétfői budapesti demonstrációján - közölte az MTI.

A Kossuth téren tartott demonstráción Törley Katalin, a Tanítanék képviselője a szervezet követeléseit felsorolva elmondta: azt akarják, hogy Balog Zoltán január 31-ig távozzon, vagy váltsa le a miniszterelnök, jöjjön létre önálló, független, szakmai alapokon álló oktatásügyi tárca, és kezdődjön meg az új közoktatási törvény kidolgozása szakmai, demokratikus elvek mentén. Szerinte az öt éve elfogadott köznevelési törvény "soha nem látott mélységekbe taszította" a közoktatást; a koncepció megbukott.

Pilz Olivér, a Tanítanék másik képviselője úgy fogalmazott: a hátrányos helyzetű gyerekeket okolta a december elején napvilágot látott PISA-felmérésekben elért rossz magyar eredményekért.

Pilz Olivér: Balog Zoltán csődminiszter


Miközben egyebek mellett arról beszélt, "szégyen", hogy a korábban magas színvonalú magyar oktatás színvonala "a sereghajtók közé süllyedt", a gyerekek negyede funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolából, és "itt van a világ egyik legszegregáltabb oktatása", a tüntetők a parlament felé fordulva azt skandálták: "szégyen!"

Nahalka István oktatáskutató hangsúlyozta: szerinte van kiút a jelenlegi helyzetből, ezért a Civil Közoktatási Platform kidolgozott egy koncepciót, amelyet az úgynevezett Kockás könyvben bárki elolvashat a szervezet honlapján.

A felszólalók meggyújtották a 2011-ben ezen a napon elfogadott köznevelési törvény egy példányát.

A mintegy ötszáz résztvevő a beszédek elhangzása után az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete elé vonult, ahol kifüggesztették követeléseiket.

Kifüggesztették követeléseiket a minisztériumra


A Parlament oroszlános kapuja előtti kordonnál elhelyeztek egy "Több fényt" feliratú molinót, amely előtt sokan gyertyákat, mécseseket gyújtottak, a szervezők felhívása szerint az oktatásügyért, és azért, hogy "fényt gyújtsanak" az oktatásügy irányítóinak fejében.

Fényt akarnak gyújtani az oktatásügy irányítóinak fejében


A demonstrálók között látni lehetett a Hálózat a tanszabadságért molinóját, valamint a "Magyarország a magyar egészségügyért" feliratot, és mellette a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Máriát.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk