kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ausztráliában 20 millió forintot is kereshet egy évben ápolóként

Négy területen keresnek munkaerőt a leginkább Ausztráliában. Tanár, full-stack fejlesztő, építőipari szakemberek és ápolók kellenek leginkább.

Az Indeed álláskeresési portál legújabb tanulmánya szerint négy olyan terület van a kontinensen, ahol nagy az igény a munkavállalókra. A cég által összeállított tanulmány célja az volt, hogy meghatározzák Ausztrália legjobb munkahelyeit, ahol megfelelő a fizetés, és nagy a kereslet a munkavállalókra. A kutatást idézve az Origoarról ír, hogy Az országban egyre nagyobb a hiány a komoly tapasztalatokkal rendelkező tanárokból. Az ő munkalehetőségeik 2014-2017 között átlagosan 1,9 százalékkal emelkedtek, bérezésük pedig átlagosan évi 92 ezer ausztrál dollárra (18,8 millió forint) növekedett.

A technológiai álláshirdetések között full-stack fejlesztőt keresnek a legtöbb helyen. Ennél a munkakörnél évente 101 ezer ausztrál dolláros (20,7 millió forint) fizetés jár minimum, azonban ehhez az alkalmazásfejlesztés számos területéhez kell érteni.

Egyre több a szükség az erős ingatlanpiac miatt az építőipari szakemberekre villanyszerelőtől a mérnökig. Utóbbiak évente átlagosan 95 ezer ausztrál dollárt (19,4 millió forint) keresnek, főleg nagy volumenű beruházásoknál. Mégis a legnagyobb kereslet ápolókra van. Az elmúlt három évben közel 150 százalékkal emelkedett az igény a szakképzett ápolókra - átlagos évi bérük pedig 93 ezer ausztrál dollár (19,1 millió forint).

origo.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk