Így néz ki az interim világ 2019-ben
Az Institute of Interim Management tíz éve készít felmérést a brit interim menedzserek körében. Az idei felmérésben több mint 2200-an válaszoltak a feltett kérdésekre. A felmérései tanulságai között szerepel, hogy az interimek között is egyre több a nő, általában top menedzseri pozícióba keresik az interimek tudását, és az egészségügy és a gyógyszeripar a legnagyobb felszívó ágazat.
Egyre több a nő ezen a területen is, mert míg a 2004-ban csak az interim menedzserek aránya 15% volt, addig mára 29%.
Legtöbb esetben pénzügyi igazgatónak, ügyvezető igazgatónak, és egyéb top menedzseri pozíciókra kérik fel az interim menedzsereket (26%). A következő népszerű területek a projekt menedzseri és konzultánsi feladatok (23-23%-al).
A brit interimeket legtöbbjét az egészségügy és a gyógyszeripar szívja fel (25%), a technológiai cégek és az IT a következő 24%-al, míg 22%-al az üzleti szolgáltatók állnak a harmadik helyen.
Jól keresnek az interim vezetők, a leggyakoribb fizetési sáv, napi szinten 600-800 font (217 ezer - 290 ezer forint), de akár 1200 font fölé (435 ezer forint) is felmehet a napi jövedelem.
Évente általában 1-2 megbízást teljesítenek az interim menedzserek, ez több, mint a megkérdezettek háromnegyedére igaz. Három vagy annál több projekt éves szinten már jóval ritkább. Évente akár 230-260 napot is dolgoznak. Az átlagos számlázott napok száma 150.
A jövőre nézve a többség úgy véli, hogy keményebb lesz az interim piacon boldogulni, de az árak nem fognak csökkenni.
IIM Survey
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a... Teljes cikk
2023. novemberről decemberre 300 fő felett csökkent a Magyar Posta alkalmazottainak száma, kevesebben lettek a B + N Referencia takarítócégnél is.... Teljes cikk
Az év eleje az újrakezdés ideje a generációváltásban is. A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és... Teljes cikk
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 3 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 3 hete
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 3 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 3 hete
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 1 hónapja