kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Megéri idősebbeket foglalkoztatni, mégsem vigyáznak rájuk a cégek

Az elmúlt két évben 15%-kal bővült az idősödő munkavállalók foglalkoztatása. A KSH adatai szerint az 55-64 éves korosztály tagjainak 49,8%-a, vagyis mintegy 672.000 nyugdíjazás előtt álló ember dolgozik, amivel megközelítjük az unió tagországainak 55,3%-os átlagát. Az idősebbek munkában tartása a gazdaság alapvető érdeke, ugyanakkor az életkorral együtt nő a munkavédelmi kockázat is, elsősorban a feldolgozóipar, a szállítás és raktározás területén. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) most záruló kétéves kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy az 55 év felettiek foglalkoztatása jobb munkakörülményeket és fokozott biztonságot tesz szükségessé.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztályának adatai szerint az idősödő munkavállalókat kevesebb, de súlyosabb munkahelyi baleset éri, mint fiatalabb kollégáikat. Az 55 éven felüliek közül tavaly mintegy 3500-an szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket a munkahelyükön. A legnagyobb munkavédelmi kockázatot a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, az egészségügy és a szociális ellátás jelenti, míg halálos munkabalesetek a mezőgazdaság, szállítás és raktározás területén fordultak elő.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) vizsgálatai szerint az európai, köztük a magyar munkáltatók még nem elég felkészültek arra, hogy az idősebbeknek megfelelő munkakörülményeket biztosítsanak. Az ügynökség 2013. évi, mintegy 16.000 munkavállaló megkérdezésével készített páneurópai felmérése rávilágított arra, hogy Európa-szerte alacsony arányban segítik szabályozottan az idősödő munkavállalók foglalkoztatását. A kutatásban megkérdezett magyar munkavállalók mindössze 9%-a szerint vannak a munkahelyén kifejezetten az 55 év felettiek egészségmegőrzését célzó intézkedések, de az unió egészét tekintve is csak a válaszadók 12%-a tud ilyen rendelkezésekről.

Megéri 55 évesnél idősebbeket foglalkoztatni



Az EU-OSHA demográfiai előrejelzése szerint 2030-ra már minden harmadik aktív európai munkavállaló az 55-64 éves korosztályból kerül ki, és ennek számos előnye van.

„Az idősebb munkavállalók jellemzően lojálisak, jó stratégiai és mérlegelési képességekkel rendelkeznek, tudásuk és tapasztalataik megosztásával segíthetik a következő generációkat, miközben munkában tartásuk csökkenti a vállalaton belüli elvándorlást is” - mondta dr. Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár. „A központi intézkedések, mint az élethosszig tartó tanulást támogató digitális stratégia vagy a nyugdíjas szövetkezetek létrehozása mind a munkaadókat, mind az idősödő munkavállalókat hivatott segíteni abban, hogy munkával töltött évek meghosszabbítása ne jelentsen további munkahelyi egészségi kockázatokat” - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A most záruló, kétéves „Egészséges munkahelyet minden életkorban” című kampányban az EU-OSHA felhívta a figyelmet egyebek mellett arra, hogy a sikeres kormenedzsment elemei közé sorolható atipikus foglalkoztatási formák - a részmunkaidő vagy a távmunka, a rotációs munkaszervezés, a rugalmas munkaidő-beosztás, illetve az életen át tartó tanulás ösztönzése - csökkentik munkahelyi fizikai és pszichoszociális kockázatokat, ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy az idősödő munkavállalók megőrizzék munkaképességüket.

Az elmúlt két év során, a kampányban az európai és a magyar munkaadók különböző kiadványok, útmutatók, esettanulmányok segítségével kaptak gyakorlati tanácsokat az 55 év felettiek biztonságosabb foglalkoztatásáról. Az Európai Munkavédelmi Hét idején pedig Európa-szerte számos olyan rendezvényt, beszélgetést, konferenciát tartottak és tartanak, amelyek elősegítik a háromoldalú (munkaadók, munkavállalók, kormányzat) szakmai érdekegyeztetést és dialógust az idősebbek foglalkozásáról.

Magyar vállalat Európa legjobbjai között



Annak érdekében, hogy a munkaadókat konkrét lépések megtételére ösztönözze, az „Egészséges munkahelyek minden életkorban” kampány részeként az EU-OSHA meghirdette az Egészséges munkahelyek - Helyes Gyakorlat Díjat, amelynek célja az volt, hogy bemutassa azokat a jó példával elöljáró vállalatokat és szervezeteket, amelyek innovatív munkavédelmi gyakorlatokat alkalmaznak a fenntartható munka és az egészséges idősödés ösztönzésére. A kiemelkedő megoldásokat alkalmazó vállalatokat díjazták, ugyanakkor bemutatták a többiek számára, hogy milyen előnyökkel jár a helyes munkavédelmi gyakorlatok alkalmazása.

A díj országos fordulóiban ez évben, a 100 fő alatti kategóriában, az Eszter Bt.-t díjazták, amely ergonómiailag helyes munkaállomásokat tervez immerzív 3D környezetben. A 100 fő fölötti kategóriában pedig a MAVIR Zrt. kapott elismerést az idősödő munkavállalók foglalkoztathatósági hajlandóságának elősegítése érdekében megtett egészségvédelmi, technológiai, munkakörnyezeti és belső kommunikációs intézkedéseivel. A rendszerirányító az európai versenyben is díjazásban részesült.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk