kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Adócsökkentéssel a fekete munka ellen

A kormány a béreket terhelő adók csökkentésével lépjen fel a fekete és a szürke foglalkoztatás ellen, és iktassa törvénybe a méltányos díjazáshoz való jogról szóló Európai Szociális Kartát, amit már évek óta halogat - szorgalmazza a Magyar Szakszervezeti Szövetség tisztes munka világnapján eljuttatott közleményében.

A szakszervezet megítélése szerint azzal, hogy a kormány máig nem írta alá és nem iktatta törvénybe a szociális jogok európai egyezményének 4. cikkelyét, kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkaadóknak.

A szövetség úgy véli, hogy a kormány a többször beígért "gazdaságfehérítés" ellenére az adópolitikájával inkább erősíti a fekete foglalkoztatást és szélesíti a csak minimálbérre bejelentett munkavállalók körét.

A MASZSZ ezért azt is követeli a kormánytól, hogy hatásos intézkedésekkel, elsősorban a béreket terhelő adócsökkentéssel állítsa meg ezt a folyamatot. Az ilyen foglalkoztatás csak pillanatnyilag jó a munkavállalóknak, ám mivel a fekete foglalkoztatásnak a járulékfizetés megspórolása a célja, számos hátrányt okoz az alkalmazottaknak - közölték.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk

Itt vannak a feketén foglalkoztatók

Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk