A végzett jogászok 90 százaléka talált állást
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tavalyelőtt végzett jogászok kilencven százaléka állást talált, az informatikusoknál ez az arány 75 százalék volt, míg a bölcsész diplomások csaknem kétharmada helyezkedett el.
Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2010-ben végzett informatikusok egyéves munkaviszony után több mint havi nettó 200 ezer forintot, míg a jogászok több mint havi nettó 160 ezer forintot visznek haza. Az egyetem pályakövetési felmérése szerint a végzett bölcsészek mintegy 14 százaléka hagyta el a pályát.
Mint írják, az itt végzettek 83 százaléka szívesen ajánlaná másoknak a továbbtanulást a Pázmányon, valamint a válaszadók 78 százaléka mondta, hogy "sokat köszönhet tanárainak." A diplomázottak a felmérés szerint elsősorban a sok tanulásra, a kitartásra és a szakmai gyakorlatok fontosságára, külföldi tanulmányutakra hívnák fel az egyetem majdani diákjainak figyelmét.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében 227 millió forint támogatásból valósíthatja meg modernizációs elképzeléseit és építheti fel diplomás pályakövetési, minőségbiztosítási és adattár alapú információs rendszerét. A felsőoktatási intézményben 2010-ben kezdődött meg a diplomás pályakövető rendszer kiépítése, amelynek legfrissebb adatai szerint a leginkább piacképes képzést az információs technológiai és a jog- és államtudományi kar nyújtotta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?