OBH: nincs akadálya a megürülő bírói álláshelyek betöltésének
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBefejeződtek az idén nyugdíjba vonuló bírák helyére kiírt pályázati eljárások, nincs akadálya a megürülő álláshelyek betöltésének - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) pénteken az MTI-vel.
"A jogalkotó az igazságszolgáltatás folyamatos működése érdekében törvényben szabályozta a nyugdíjba vonuló bírák pótlását. Ennek alapján 130 helyi bírósági bírói álláshelyre írtak ki pályázatot. A többszörös túljelentkezés mellett lebonyolított pályázati eljárások 2012. január 31-ig befejeződtek. A pályázati rangsort felállító bírói tanácsok meghallgatták a többségében bírósági titkár pályázókat, így a bírói kinevezésüknek nincs akadálya" - tartalmazza az OBH közleménye.
Ez év június 30-án szűnik meg azoknak a bíráknak a szolgálati jogviszonya, akik a nyugdíjkorhatárt tavaly év végéig betöltötték, akik pedig az idén érik el a nyugdíjkorhatár, azoké december 31-én szűnik meg. Ennek megfelelően a bírák két ütemben kezdik meg felmentési idejük töltését: január 1-jétől 194, június 1-jétől pedig további 42 bíró országszerte - derül ki a közleményből, amely kitér arra is, hogy "az érintett 236 bíró közül 184 (78 százalék) már jelenleg is nyugdíjasként, nyugdíjának folyósítása mellett dolgozik".
A bíróságok szervezetéről szóló törvény szerint a nyugállományba helyezés vagy a felső korhatár elérése esetén a bíró felmentési ideje 6 hónap. A bírót a felmentési időben a munkavégzési kötelezettsége alól három hónapra mentesíteni kell, de ez az idő saját kérelmére lerövidíthető. Az érintettek közül 51-en kérték, hogy három hónapnál rövidebb időre mentesítsék a munkavégzési kötelezettség alól. Akik nem kérték, április 1-jétől már felmentési idejüket töltik, nem ítélkeznek és mintegy 140 nyugdíjba vonuló bíró március első napjaitól már szabadságát tölti - közölte az OBH.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?