kapubanner for mobile

1,8 millió euróért bővített az Epcos Szombathelyen

Több mint 1,8 millió eurós beruházással 1800 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokkal bővítette eddig ötezer négyzetméter alapterületű üzemét Szombathelyen az elektronikai alkatrészeket gyártó Epcos Kft. Az új üzemrészt a gyár családi napjának keretében adták át szombaton.

Az új gyártócsarnok alapkövét 2006 szeptemberében Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter helyezte el azt követően, hogy az Epcos telephelyén átadott egy 500 millió forintos magánberuházással épült raktárépületet.

Takács Balázs ügyvezető elmondta: az új gyártócsarnokban Brazíliából áttelepített gépsorokon elektrolit kondenzátorokat gyártanak majd. A bővítés újabb 50 ember számára adott munkát a jelenleg 1485 embert foglalkoztató üzemben.

Az új ügyvezető igazgató a dolgozókat tájékoztatva szólt arról is, hogy az Epcos Kft. helyzete az elmúlt egy évben még stabilabbá vált, idén eddig rendelésállományuk 25 százalékkal haladja meg a tervezettet. Ennek is köszönhető, hogy 496 határozott időre szóló szerződéses munkatársuk szerződését határozatlan idejűre tudták módosítani.

Szentkúti László korábbi ügyvezető az MTI-nek elmondta: a 2007-es évre 37-38 milliárd forintnyi árbevételt terveztek, ezzel szemben mostani becslésük szerint ez az év végére 43-45 milliárd forint körül alakul majd.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek