kapubanner for mobile

100 órás munkahéttel vádolják a Puma kínai gyárait

Amerikai jogvédő szervezetek szerint a német sportcikkgyártó óriás kínai partnerének egységeiben megengedhetelen munkakörülmények uralkodnak. A cég tagadja a vádakat, azonban újabb vizsgálatot rendelt el.

A New York-i székhelyű National Labor Comittee és a China Labor Watch múlt héten tette közzé jelentését, amelyben hevesen kritizálta a tajvani PouChen-csoport dél-kínai Gaobi Town-i gyáraiban tapasztalható munkakörülményeket. A csoport a Puma ázsiai partnervállalatának számít.

A beszámoló szerint a gyártási egységekben "halálosan hosszú munkaidő" a jellemző, a "bérek megalázóan alacsonyak", emellett gyakoriak a "visszaélések", és a "dolgozók jogainak semmibevétele" sem számít rikaságnak. A Pou-Yuen gyár F egységében például a dolgozóknak 13,5 és 16,5 óra közötti műszakokat kell teljesíteniük. Teszik mindezt 31 centes (kb. 60 Ft) órabérért, heti munkaidejük pedig - a megrendelések nagyságától függően - 76,5 órától 100,5 óráig terjed, számol be a német Manager Magazin.

A Puma illetékese a lap érdeklődésére közölte: idén februárban egy általános elenőrzés során a fent említett üzemet is szemügyrre vették, és akkor semmi nem utalt a fenti körülményekre.

Ennek ellenére a cég vezetése ígéretet tett arra, hogy újabb, "alapos belső vizsgálatot" folytatnak majd le a jelentésben foglaltakkal kapcsolatban, ez azonban egy ideig eltarthat. A vállalatot azért is meglepték a vádak, mivel évek óta rendszeresen ellenőrzi gyárait szerte a világban, illetve kínai beszállítóinak egységeit.

A német cég idén elsősorban az USA-ban számít növekedésre, és összeségében 1,9 milliárd eurós forgalmat remél az évtől.

(Menedzsment Fórum)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek