12 milliárd dollár fizetési bónuszként
Az idei év után együttesen több mint 12 milliárd dollár extrajövedelmet zsebelnek be a befektetésekkel foglalkozó New York-i szakemberek.
Amerikai vezetési tanácsadók véleménye szerint az idén a Wall Street befektetéssel foglalkozó cégeinél kifizetett vezetői bónuszok átlagban 15 százalékkal haladják majd meg a tavalyiakat. Eszerint a második egymást követő évben lesz jelentősebb emelkedés, miután tavaly a nevezett különleges vezetői javadalmazás átlagosan 20 százalékkal nőtt a nagyobb amerikai befektetési vállalatoknál.
A befektetői bankári bónuszok növekedésének mértéke elérheti a 30 százalékot is, tekintettel a számos cégbekebelezésre, összeolvadásra. A kötött bérhez igazított prémiumok növekedése, amely tavaly is tapasztalható volt, az idén 10 százalék körül lesz - idézi a Johnson Associates-t a Reuters hírügynökség.
A befektetési bankároknál a nem bérhez kötött bónuszok nem növekedtek dinamikusan, de a fix jövedelmi rész szépen emelkedett.
Tavaly a Wall Street-en a befektetési vállalkozások embereinek összesen 10,7 milliárd dollárnyit fizettek ki bónuszként, a 2002-es évben 8,6 milliárdot. 2000-ben az összeg még - rekordot elérve - 19,4 milliárd dollár volt.
Tavaly New York városnak a bónuszok után 182,5 millió, az államnak pedig 805,2 millió dolláros adóbevétele lett, ami jelentősen hozzájárult a nagyváros gazdaságának, s nem utolsó sorban ingatlanpiacának fellendüléséhez.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?