1300-1500 dolgozót bocsáthatnak el a BKV-tól
Még az idén átalakítják a közlekedési vállalatot. Ennek során felére csökkentik az igazgatóságok számát, az irodai alkalmazottak húsz-, a fizikai dolgozóknak pedig tíz százalékát küldik el a cégtől - írja a Népszabadság.
A XXI. század követelményeinek kell megfelelnie a BKV-nak, ezt célozza az az átalakítási terv, amelyet szóban ismertetett a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésén Antall Attila, a cég januárban munkába állt új vezérigazgatója.
Az intézkedési terv írásos formáját a kabinet a jövő héten tárgyalja, és a gazdasági, valamint a városüzemeltetési bizottság együttes, összevont ülésén is napirendi téma lesz. Az átalakítási szándékról mind a 13 ezer dolgozó kapott tájékoztatást a legutóbbi fizetésükkel együtt - közölte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Mint mondta, tervezik, hogy a cégen belül ügyfélszolgálati irodát hoznak létre, amely jogi tanácsadást nyújt, állásbörzéket szervez. A szakképzett munkaerő sikeres elhelyezkedése érdekében piaci cégekkel is felvették a kapcsolatot.
Az átalakítás ötven projekt végrehajtását jelenti, ezekbe a munkavállalóknak is van beleszólásuk. A projektek között lesznek olyanok, amelyek stratégiai jellegűek, és az új irányítási modell kialakítását eredményezik. A BKV-nál jelenleg működő tucatnyi igazgatóság számát például a felére csökkentik. Ennek eredményeként várhatóan húsz százalékkal csökken az irodai adminisztrációs létszám, ennél kisebb mértékben pedig a fizikai dolgozók létszáma. A Népszabadság információi szerint a jelenlegi tervek 1300-1500 ember elbocsátásáról szólnak.
A szakszervezet megdöbbent és tiltakozik
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) sérelmezi, hogy a létszámleépítés mértékéről a sajtóból értesültek - derült ki tegnap sajtótájékoztatón. Különösen megdöbbentőnek tartják a hírekben megjelent számokat, vagyis azt, hogy a 13 000 dolgozónak nagyjából a tizedét elküldik. Elfogadthatatlan - írják közleményükben -, hogy a munkavállalókat és családtagjaikat ily módon tájékoztassák a jövőjüket érintő helyzetről, munkahelyük elvesztésének lehetőségéről. A VTDSZSZ ragaszkodik a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés irányadó szabályaihoz, és ezt elvárják a munkáltatótól is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?