137 ezer forint volt tavaly az átlagkereset - A reálbérek 9 százalékkal nőttek
A Központi Statisztikai Hivatal közleménye szerint a 2003-as évben a bruttó átlagkereset 14,3 százalékkal, 137 200 forintra nőtt, a reálbérek pedig 4,7 százalékos infláció mellett 9,2 százalékkal emelkedtek.
Ezen belül a fizikai foglalkozást végzők bruttó 91 400 forintot kerestek, míg a szellemi dolgozók 193 300 forintot. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók átlagbére 160 ezer forintot tett ki, a versenyszférában dolgozóké 127 ezret. A piaci területen valószínűleg magasabbak a kifizetett munkabérek, ám sok vállalkozás él azzal a módszerrel, hogy minimálbérre jelenti be alkalmazottait.
A KSH adatai szerint a legjövedelmezőbb a pénzügyi tevékenység, ugyanis az itt dolgozók átlagosan 273 ezer forintot keresnek. Szintén jól fizet a vegyipar (179 ezer Ft), a közigazgatás (180 ezer Ft), a villamosenergia-ellátás (174 ezer Ft) és az oktatás (162 ezer Ft).
A mezőgazdasági és a textilipari munkát végzők javadalmazása viszont különösen szerény (89 ezer, illetve 72 ezer Ft).
A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete a nemzetgazdaságban (2003. jan-dec.):
Forrás: Központi Statisztikai Hivatal
| Iparág | Kereset (forintban) |
| Mezőgazdaság, halászat | 89 273 |
| Bányászat | 149 076 |
| Feldolgozóipar | 124 076 |
| Ebből: | |
| Élelmiszeripar | 116 669 |
| Textil- ruházati | 72 603 |
| Vegyipar | 179 828 |
| Gépipar | 137 634 |
| Villamosenergia-, gáz-, vízellátás | 174 165 |
| Ipar összesen | 128 243 |
| Építőipar | 93 810 |
| Kereskedelem, járműjavítás | 1115 551 |
| Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás | 87 475 |
| Szállítás, raktározás, posta, távközlés | 142 546 |
| Pénzügyi tevékenység | 273 784 |
| Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás | 145 085 |
| Közigazgatás, védelem, kötelezőtársadalombiztosítás | 180 837 |
| Oktatás | 162 380 |
| Egészségügyi, szociális ellátás | 129 956 |
| Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás | 129 235 |
| Nemzetgazdaság összesen | 137 187 |
| Ebből: | |
| Versenyszféra | 127 023 |
| Költségvetés | 160 843 |
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?