kapubanner for mobile

20 ezer munkahelyet hozna létre a nyugat-dunántúli gazdasági tengely

A nyugat-dunántúli régió három nagyvárosa - Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa - összefogásával speciális gazdasági övezetet kívánnak létrehozni, amely 2014-ig 20 ezer új munkahelyet eredményezhet a térségben, hangzott el a három város polgármestereinek közös sajtótájékoztatóján Szombathelyen szerdán.

images

A formálódó gazdasági együttműködés a munkahelyteremtés előmozdítása mellett az infrastrukturális fejlesztési elképzelések összehangolására, a térség kis- és középvállalkozásainak segítésére, a térség gazdasági függésének csökkentésére, valamint a szakképzés és a felsőoktatás területén való fokozottabb együttműködésre is kiterjed.

Az egyedülálló kezdeményezést a kormány az együttműködők reménye szerint egy versenyszerződés megkötésével támogatja majd - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Puskás Tivadar (Fidesz) Szombathely polgármestere hangsúlyozta: a munkahelyteremtés a legfőbb célja az együttműködésnek, amely összhangban áll a jelenlegi kormány törekvéseivel is.

Hozzátette: természetesen a három város összefogása a két megye szorosabb összefogását is jelenti, a találkozókat, szakmai egyeztetéseket pedig rendszeressé kívánják tenni a jövőben.

Összeköt bennünket sok minden, a földrajzi elhelyezkedés, a közös múlt és nem titkoljuk azt sem, azt is szeretnénk, ha jó utak kötnének össze bennünket - mondta.

Gyutai Csaba (Fidesz) Zalaegerszeg polgármestere azt emelte ki, hogy az 500 ezer lakosú térség összefogása már komoly lobbi erőt jelent, ám szavai szerint nem pénzt szeretnének a kormányzattól, hanem lehetőségeket az ipari befektetések elősegítését, a kkv-szektor fokozott támogatását, valamint a térségben alacsony szinten álló kutatás és fejlesztés lehetőségeinek növelését.

Cseresnyés Péter (Fidesz), Nagykanizsa polgármestere a sajtótájékoztatón a szakképzés területén kívánatos együttműködés, a területi integrált szakképző központok, TISZK-ek tevékenységének összehangolását hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva arról is, hogy a három város formálódó együttműködése nem valamiféle "ellenpólust" kíván megteremteni Győrrel szemben, készek együttműködni a régió egészének harmonikus fejlődése érdekében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek