200 ezer közmunkás télen is
Télen átlagosan 190-210 ezren dolgozhatnak közfoglalkoztatási programban, 20-30 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt - értesült a Magyar Nemzet.
Február végéig meghosszabbította a Belügyminisztérium az év során indított közfoglalkoztatási programok jelentős részét, így mintegy 200 ezer ember közfoglalkoztatása a leghidegebb napokra is biztosítva van - értesült a Magyar Nemzet.
A téli idénymunka mellett idősgondozást, fóliasátrazást is végezhetnek a közmunkások. A hosszabb időtartamú programok keretében dolgozó közmunkások pedig a téli időszakhoz kapcsolódó településüzemeltetési feladatokat látják el, így például tisztítják a járdákat, sózzák az utakat, karbantartják és üzemeltetik a kazánokat - tudatja a lap.
A korábbi évekkel ellentétben, decemberben senkit nem iskoláznak be, csupán a jövő év első felében várható a képzések indulása, ám mindössze 30 ezer fő részvételével. További 30 ezren a tervek szerint a második fél évben ülnek majd iskolapadba.
Magyar Nemzet Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?