200 milliárd forintos pályázat indul a vállalkozások termelékenységének javítására
A pályázat keretében a tervek szerint 1500-3000 vállalkozást tudnak majd támogatni.
A mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének javítására 200 milliárd forint keretösszegű pályázat indul, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) plusz forrásaira - Budapest kivételével - Magyarország egész területéről pályázhatnak a cégek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Vitályos Eszter hozzátette, a Ginop pluszban ez az első olyan felhívás, amely Pest megyei vállalkozások számára is elérhető, köszönhetően annak, hogy a megyét támogatási szempontból le tudták választani a fővárosról. Az államtitkár elmondta, a pályázat első szakasza július 12-től 19-ig tart, a második szakaszát októberben, a harmadikat pedig jövő januárban nyitják meg.
A vállalkozások termelékenységének növelésére, technológiai, szervezeti megújulására szolgáló pályázatban a tervek szerint 1500-3000 vállalkozást tudnak majd támogatni. Kiemelte, a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban a mikro-, kis-, és középvállalkozások támogatása volt a fókuszban, erre kellett költeni az uniós források több mint 60 százalékát. Ez nem lesz másként a 2021-2027-es ciklusban sem - tette hozzá. Bízott benne, hogy ezzel a pályázattal lendületet tudnak adni a Pest megyei mikro-, kis- és közép vállalkozásoknak. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a felhívás részleteiről elmondta, a pályázat első szakaszában 100 milliárd forintra, a második és a harmadik szakaszában pedig 50-50 milliárd forintra pályázhatnak a cégek. A vállalkozások projektjeikhez 10 és 630 millió forint közötti támogatást igényelhetnek. Az igényelt támogatást a vállalkozásoknak technológiafejlesztésre, üzleti felhőszolgáltatás és infokommunikációs fejlesztésekre, infrastrukturális beruházásokra, tanácsadási, illetve képzési szolgáltatások igénybe vételére, eszközbeszerzésre és az ahhoz kapcsolódó know-how megvásárlására vagy megújuló energiák használatának a bevezetésére kell felhasználniuk - ismertette az államtitkár. Kiemelte, a Ginop plusz mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című pályázaton azok a cégek vehetnek részt, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes üzleti évvel, legalább 3 embert foglalkoztatnak és nem tartoznak a KATA hatálya alá. Schanda Tamás arra is kitért, hogy Vitályos Eszter még 2016-ban kezdeményezte a kormány nevében az Európai Bizottságnál, hogy a központi régiót osszák két részre Budapestre és Pest megyére. A "Vitályos-nyitás" sikerének köszönhető - fogalmazott az államtitkár, hogy a Ginop plusz pályázatokra most már Pest megyéből is jelentkezhetnek a vállalkozások.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 4 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?