kapubanner for mobile

2400 emberétől válik meg az ABN Amro

A korábban magyarországi fiókhálozattal is rendelkező holland pénzintézet a leépítéstől komoly megtakarítást remél, a társaság szerint 2008-tól éves szinten 900 millió euróval csökkenhetnek a költségei.

A lépés meglepte a piacot, hiszen a napokban javuló eredményről adott számot a legnagyobb holland bank. A munkahelyek megszűnésével a cég székhelye mellett az amerikai és brit leányvállalatoknál kell számolni, miközben néhány ázsiai részlegnél és Lengyelországban bővítést tervez az ABN Amro. Az elbocsátásokon túl komoly outsourcing is várható, a tervek szerint a jövőben kétezer informatikai állás kerülhet Indiába.

A most bejelentett lépések egyszeri költsége a bank előrejelzése szerint 245 millió euró lesz, ugyanakkor a remélt megtakarítások ezt jócskán ellensúlyozzák, mivel az 2008-tól már éves szinten 900 millió euró pluszt jelenthet a társaság számára.

Az elmúlt hónapokban az ABN vezetése az olasz Antonoveneta bank integrálásával volt elfoglava, miután tavaly ősszel hosszú harc után megszerezte annak többségi tulajdonát. Az egész nyáron húzódó bankcsatában - amelyet az olasz jegybank gerjesztett - felmerült, hogy a Banca Italia nagyhatalmú ura, Antonio Fazio akadályozza, hogy az EU-s irányelveknek megfelelően külföldi szereplők is bejuthassanak az olasz bankpiacra. Végül a holland pénzintézet lett az első, amely engedélyt kapott egy vezető olasz bank felvásárlására. Az Antonoveneta 1,5 millió új ügyfelet hozott a hollandoknak egy olyan piacon, ahol a háztartások átlagos megtakarítása magasabb, mint az EU-átlag.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
A belga KBC-é lesz a K&H, az
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek