kapubanner for mobile

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emelkedhet, október közepétől, majd 2027. január 1-jétől. A kormányfő szerint erről rövidesen megszületik a kabinet döntése, a pontos ütemezést és összegeket egyelőre nem ismertették.

25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt-
images

25 százalékos béremelés: két lépcsőben jöhet a pénz

A Tisza-kormány fenntartja korábbi ígéretét, amely szerint 25 százalékkal emeli a szociális ágazatban dolgozók bérét – jelentette be Magyar Péter. A kormányfő szerint a béremelés két lépésben valósulhat meg: az első emelésre már 2026. október közepén, a másodikra pedig 2027. január 1-jétől kerülhet sor.

A döntés pontos részleteiről a kabinet rövidesen határoz. Egyelőre nem tudni, hogy a 25 százalékos emelésből pontosan mekkora rész jut októberre, és mekkora januárra.

A béremelés a tervek szerint nemcsak a szociális intézményekben dolgozókat érinti: a gyermekvédelemben dolgozók és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak, vagyis a NOKS-dolgozók is számíthatnak rá.

Már sztrájkot készítettek elő a szociális dolgozók

A bejelentés előtt néhány órával egészen másról szóltak a hírek. A Népszava csütörtök délelőtt arról számolt be, hogy a szociális ágazat érdekvédői sztrájkot készítenek elő, mert továbbra sem született megállapodás a béremelésről. A lapnak Boros Péterné, az MKKSZ elnöke nyilatkozott a szerda esti egyeztetés után.

A szakszervezetek szeptember 18-ára demonstrációt is meghirdettek a Miniszterelnökség épülete elé, és jelezték: ha nem születik kormányzati döntés, közvetlen érdekérvényesítő akciókra, így sztrájkra is sor kerülhet.

A munkavállalói oldal egyik fontos követelése az azonnali, június 1-jéig visszamenőleges 25 százalékos béremelés volt. A szociális érdekvédők korábban egy olyan hosszabb távú tervet is kidolgoztak, amely 2027-től új bértáblával, majd 2028 és 2030 között további bérfelzárkóztatással számolt.

Ehhez képest néhány órával később Magyar Péter már arról számolt be, hogy a kormány fenntartja a 25 százalékos béremelésre vonatkozó ígéretet, és annak első része már októberben megérkezhet.

„Lépjetek be a szakszervezetekbe!” – ezt üzente Jámbor András

A délutáni bejelentésre Jámbor András, korábbi országgyűlési képviselő is reagált. Nemcsak azt emelte ki, hogy a kétlépcsős béremelés pontos összege egyelőre nem ismert, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte néhány nappal korábban még nyoma sem volt a béremelésnek a költségvetésben.

Bejegyzésében ezt írta:

Magyar Péter azt közölte, az oktatást segítő és a szociális dolgozóknak két lépcsőben októberben és januárban érkezik béremelés. Hogy ez konkrétan mennyi, és mit jelent, nem tudjuk! Az viszont biztos, a költségvetésben ennek még pár napja nyoma se volt! Ennyit ér a szakszervezetek és a szakmát támogatók nyomásgyakorlása! Lépjetek be a szakszervezetekbe!

A megváltozott munkaképességűek ellátása is emelkedik

A kormány más szociális intézkedésekről is döntött. 10 százalékkal emelik a megváltozott munkaképességű emberek ellátását, a 65 év felettiek esetében pedig legalább 120 ezer forintos ellátást biztosítanak.

A változás mintegy 238 ezer embert érinthet. Az egyes ellátási kategóriák pontos összegeit később ismertetik.

Januártól 120 ezer forint lesz a minimálnyugdíj

Jelentős változás jöhet a nyugdíjaknál is: a kormány tervei szerint 2027. január 1-jétől 28 500 forintról 120 ezer forintra emelkedik a minimálnyugdíj.

Az intézkedés több százezer embert érinthet.

Olcsóbb tűzifa és áfamentes vényköteles gyógyszerek

A szociális intézkedések között szerepel a tűzifa árának befagyasztása is. A kormány a tűzifa árát a januári szinten tartaná, miközben megdupláznák a szociális célú tűzifa mennyiségét.

A tervek szerint áfamentessé teszik a vényköteles gyógyszereket is.

Új adósságkezelési szolgáltatás indulhat

Az adósságokkal küzdő családok támogatására új szolgáltatást hoznak létre. A kormány szerint minden tizedik magyar családnak van valamilyen fizetési elmaradása.

A Családok Adósságvédelmi Szolgálata november 20-tól új adósságkezelési és tanácsadási rendszert indítana. Húsz regionális és egy központi munkatárssal számolnak, évente pedig 3-4 ezer ember kaphat személyre szabott segítséget. A szolgáltatás a kormányablakokban és online is elérhető lenne.

Új környezetvédelmi szuperhatóság jöhet

A kormány egy új környezetvédelmi „szuperhatóság” létrehozását is tervezi. Bevezetnék a „három csapás” szabályát: ha egy nagyvállalat öt éven belül harmadszor sérti meg a környezetvédelmi előírásokat, a bírság minimum a cég éves nettó árbevételének 0,5 százaléka lenne, de legalább 5 millió forint.

Magyar Péter példaként a gödi Samsung-gyárat említette. Egy 1 ezermilliárd forint feletti éves árbevételű vállalatnál ez akár 5 milliárd forintos bírságot is jelenthet.

A belügyi dolgozók béremeléséről is tárgyalnak

A kormányfő beszélt a belügyi dolgozók béremeléséről is. Erről azonban egyelőre nem közölt konkrét összeget vagy időpontot, csak azt jelezte, hogy a kérdés napirenden van.

Visszaállítanák a kötelező kamarai tagságot az orvosoknál

A kormány tervei között szerepel a kötelező kamarai tagság visszaállítása az orvosoknál. Ezzel egyidejűleg visszaadnák a Magyar Orvosi Kamara korábbi jogosítványait.

A szabályozás azokat az egészségügyi dolgozókat érintené, akik magasabb szintű szakképesítéssel rendelkeznek. A tervek szerint orvosi tevékenységet csak kamarai tagok végezhetnének. Az erről szóló törvényjavaslat társadalmi egyeztetésre kerül.

A közigazgatási pályát is vonzóbbá tennék

A kormány a Deák Ferenc-ösztöndíj rendszerét is átalakítaná. A cél egy gyakorlatiasabb, karrierorientált ösztöndíjrendszer létrehozása, amely vonzóbbá teheti a közszolgálati pályát, és segítheti a közigazgatás, illetve az igazságszolgáltatás utánpótlását.

Fotó: Budapest, 2026. szeptember 3. Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. szeptember 3-án. MTI/Hegedüs Róbert

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek