2500 embert venne fel az Airbus
A növekvő kereslet kielégítéséhez új munkatársakat toboroz világszerte az Airbus. A repülőgép-gyártó vállalat 2500 fővel kívánja bővíteni dolgozói létszámát.
Gustav Humbert a cég vezérigazgatója egy francia lapnak úgy nyilatkozott, elsősorban mérnököket, beszerzési menedzsereket és logisztikai szakembereket keresnek. Csupán a toulousi központban több száz munkatárs felvételét tervezik.
Airbus A340
Képek az Aribus A 340-rőlA növekvő kereslet mögött a társaság rekordszámú megrendelése áll, az Airbus keddi bejelentése szerint tavaly 1055 repülőgépre kötött szerződést, amely a polgári repülőgép-gyártásban történelmi rekordnak számít.
A létszámbővítéssel párhuzamosan megszorítások is várhatók, a vállalatnál az idén 5 százalékkal tervezik csökkenteni a gyártási költségeket. A Route 06 elnevezésű program 1,5 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő az idei évre.
Az anyavállalat, az EADS még decemberben azt közölte, hogy az Airbus gyártókapacitásának 20 százalékát Kínába telepítheti át, cserébe azért, hogy Kína 150 A320-ast vesz az Airbustól. A kínai miniszterelnök december elején Toulouse-ban tett látogatásán abban állapodott meg a cég vezetőivel, hogy megvizsgálják egy kínai összeszerelő üzem létesítésének a lehetőségét. Az Airbusnak Európán kívül még nincs gyártóhelye, a kínai lenne az első.
MTI / Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?