27 ezer önkormányzati dolgozó léphet sztrájkba
Nem szeretnének költségvetési tétel lenni. Ha sztrájkba lépnek a dolgozók, az a fővárosi közszolgáltatásokra is hatással lehet.
Tizenöt szakszervezet vezetője írta alá azt a levelet, amelyben a Fővárosi Önkormányzat 27 ezer munkavállalója nevében béremelést követelnek – írja a 444. Ha ezt nem kapják meg, demonstrációs és akár sztrájkbizottság összehívását kezdeményezik. Hozzátették, hogy nem szeretnének politikai játszmák tárgya és költségvetési tétel lenni.
„Hosszas tárgyalások után jutottunk el oda Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy legyen egy többéves bér- és foglalkoztatáspolitikai megállapodás, melynek bért illető része az egyezség érdekében elmarad a dolgozói várakozásoktól. Ennek a megállapodásnak az elfogadása és megvalósítása a Fővárosi Közgyűlés feladata” – írták.
A közös levél szerint a szakszervezeti vezetők részt vettek a bizottsági üléseken, ahol a jövő évi költségvetésről és a bérmegállapodás jóváhagyásáról volt szó, és kérték ezek támogatását, de nem kapták meg. A közlemény szerint a bérmegállapodás kapcsán volt egy frakció, amely egyedüliként nem támogatta azt. A 444 megkérdezte az egyik aláírótól, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnökétől, Naszályi Gábortól, hogy melyik frakció volt ez. Azt válaszolta, a bérmegállapodást a hétfői bizottsági ülésen a Fidesz támogatta, a Tisza tartózkodott, a költségvetést viszont mindkét párt elutasítja.
Ha nem megy át a költségvetés, a bérmegállapodás sem jön létre. Ha sztrájkba lépnek az önkormányzatok dolgozói, az hatással lehet a fővárosi közszolgáltatásokra, olyanokra, mint a közösségi közlekedés, hivatali ügyintézés, könyvtárak, gyógyfürdők nyitvatartása, idősellátás.
444
fotó: unsplash
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
