288 milliós fizetést kap a hongkongi jegybank elnöke
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEurópai és amerikai kollégái fizetésének sokszorosát teszi zsebre a hongkongi központi bank elnöke - derül ki a legfrissebb statisztikákból.
A Kína különleges övezetének jegybankjaként üzemelő monetáris hatóság vezetője, Csan Tak-lam 2013-ban 9,97 millió hongkongi dollárt (288 millió forintot) kapott munkájáért.
Ebből 6 millió hongkongi dollár az alapbér, amihez 2,6 millió bónusz és további jutalmak és juttatások járulnak. Bére csaknem 6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A jegybank vezetője az idén hosszabbított újabb ötéves mandátumra, ennek értelmében pedig alapfizetése jövőre tovább nő, s a 10 millió hongkongi dollárt is meghaladja majd.
Az amerikai központi bankként üzemelő Federal Reserves (Fed) elnöke, Janet Yellen hongkongi kollégája fizetésének alig hatodát kapja, jövedelme 201 700 amerikai dollár (45 millió forint). Csan Tak-lam jövedelme az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, Mario Draghi 518 264 dolláros fizetésének is több mint kétszerese. A magyar jegybankelnök átszámolva évi nettó 81 ezer dolláros fizetésének pedig tizenhatszorosa.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?