kapubanner for mobile

30 ezerrel kevesebb tanárra van szükség

A társaság nettó bevétele 167,9 millió dollárra, részvényenként 50 centre esett vissza a május harmadikán zárult negyedik üzleti negyedévben az egy évvel azelőtti 206,5 millióról (59 cent részvényenként). A forgalom 7,6 százalékkal 2,4 milliárd dollárra emelkedett egyes brandek jó teljesítményének és különböző akvizícióknak köszönhetően - közli a Reuters. A költségcsökkentő program részeként a kirúgások mellett a Heinz 15 üzemét is bezárja 2007-ben, s öt másik gyár 2008-as megszüntetését is fontolgatja. A társaság 2007-ben 18,7 százalékkal 317 millió dollárra kívánja növelni a reklámjaira fordított összeget. Ugyanebben az évben száznál is több új terméket fog bemutatni. Menedzsment Fórum Kapcsolódó anyagok: Sokkolta a Heinzet a kilátásba helyezett sztrájk Kivonul a fagyasztott élelmiszerek piacáról a Heinz Stratégiát módosít a Heinz és a Danone Új gazdánál a Pesti Est - új úton a magyar dotkom Az econet.hu Nyrt. életében három bejelentés: két akvizíció és a BUX-tagság elérése óriási változásokat és robbanó részvényárfolyamot hozott. A tőzsdei reakció a befektetők optimizmusára utal. Az mfor.hu által felkért szakértő a cikksorozat első részében a tranzakciókat vizsgálja. . Pénzügy Április közepéig vallhatnak az APEH-nak a potyautasok Április 15-ig kell kitölteni azokat a nyomtatványokat, amelyekben az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetéséről kell nyilatkozni. Mfor.hu tudósítás. Vállalatvezetés Hamarosan megszűnnek az aranyrészvények Megszavazta a parlament az aranyrészvények megszüntetését célzó törvénymódosítást. A jogszabály egyes passzusait ellenszavazat nélkül fogadták el. Korábban éles viták voltak. . Dugig teltek a Lufthansa balatoni járatai Tizenötmilliárdra számít a kormány az elvárt adó pótlásából A Nike ellopta a Reebok rugalmas talpát? Tizennyolcmilliárdot kellene visszafizetnie a Baumagnak IEA: még mindig túl sokat költünk gázártámogatásra Megdőlt a vasúti sebesség világcsúcsa IMF: Magyarország veszít versenyképességéből Nyár elején jelenhet meg a MÁV Cargo privatizációs pályázata Az oroszoktól félti Európát az USA Mégis az államé lesz az M5-ös mfor.hu kereső Napi galéria Sebességi világcsúcsot döntött a TGV Korábbi galériák Szubjektív Robottal helyettesítenék az újságírót ÜZLETI HÍREK 11:11 A Nike ellopta a Reebok rugalmas talpát? 10:51 Dugig teltek a Lufthansa balatoni járatai 10:36 A fővárosban fejlesztene a Közlekedési Fórum 10:22 Ügyesen drágítják a bankszámlákat a bankok 10:06 Idén új kategóriákkal bővül az Arany Penge 09:36 Új gazdánál a Pesti Est - új úton a magyar dotkom 09:21 További beruházások indulnak a Sanyo napelemgyárában 09:01 Magyar cég a világ legegészségesebbjei között hirdetés Mfor.hu TOP 10 hír A közszolgáknak mostantól szinte alanyi jogon jár a jutalom Esélyt kaphatnak a 45 év feletti munkanélküliek Hétfőtől lebukhatnak az egészségügy potyautasai A rokkantak negyede valójában munkaképes Fizetés a weben: kőkorszaki módszerek Magyarországon A magyaroknak nem kell tangás szóvivő Milliónyi fehérnemű Jövő héttől futnak a Stadler-vonatok a MÁV-nál Egy középkori vita - és annak rendezése Fenevaddá változtatná a kormány az APEH-ot SZAVAZÁS Ön szerint mire van szükség ahhoz, hogy szélesebb legyen a magyar adófizetők köre? Keményebb APEH-re Az állam iránti nagyobb bizalomra A gazdasági populizmus megszüntetésére Teljes adórefromra hirdetés

5.4 Oktatás

Magyarország a GDP 6 százalékát költötte oktatási kiadásokra 2003-ban, míg a régi uniós tagországok GDP-jük 5,2 százalékát, az újonnan csatlakozott országok pedig a GDP 5,9 százalékát fordítják képzési célokra. Látható, hogy Magyarország ugyan némileg többet költ oktatásra, ám ez a különbség korántsem olyan jelentős, mint a költségvetés néhány egyéb területén. Ennek ellenére az oktatás területén is találhatunk olyan visszásságokat, melyek megszüntetése a rendszer hatékonyabb működését és magasabb színvonalát eredményezheti.

5.4.1 Helyzetértékelés

Alapfokú oktatás

Az elmúlt évtizedben tapasztalható demográfiai trend (születésszám csökkenése) hatására jelentősen lecsökkent az általános iskolai tanulók létszáma, míg 1997-ben 980 ezer általános iskolást tartottak nyilván, 2005-ben már csak 890 ezret. A diákok számának 10 százalékos csökkenését azonban az általános iskolai tanárok számának mindössze 3 százalékos mérséklődése kísérte. Ennek eredményképpen a nemzetközi összehasonlításban egyébként is alacsony egy tanárra jutó diákok száma így még tovább csökkent.



  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk

Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat

A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk

Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek