kapubanner for mobile

300 új munkahely jön létre Győrben a 36 milliárd forintos autóipari beruházással

Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.

A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a projekt budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat elektromos meghajtási egységeket és akkumulátorok hűtésére alkalmas termékeket fog gyártani már meglévő üzemében. Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést. 

Szijjártó Péter kiemelte: a 150 ezer embernek munkát adó ágazat nemzetközi versenyképességét bizonyítja, hogy a szektor exporthányada nagyjából 91 százalékos, azaz a hazánkban előállított termékek 91 százalékát a külpiacokon értékesítik.  Kijelentette, hogy az autóipar forradalmi átalakulása minden bizonytalanság közepette is töretlenül haladt előre, s az elektromos átállásban Magyarország szerepe megkérdőjelezhetetlen. "Mára a világon a negyedik legtöbb elektromos akkumulátort állítjuk elő itt, Magyarországon. És ha azok a beruházások, amelyek most zajlanak, végigmennek, akkor fel fogunk lépni a világranglistán a második helyre, ami olyan országtól, amely a 95. helyen áll a lakosságszám szempontjából, azt hiszem, hogy hatalmas teljesítmény" - fogalmazott.

Aláhúzta: a világ harmincegy országában jelen lévő Dana beruházásáért folyó verseny megnyerése is igazolja, hogy a magyar beruházási környezet a legversenyképesebbek között van Európában. Közölte, hogy a mostani már a tizenhatodik hónap, amikor hazánk első számú exportterméke az elektromos akkumulátor volt, ráadásul a kivitel volumene folyamatosan emelkedik, így újabb és újabb rekordok dőlnek meg ezen a téren is. "Az elektromos autóipari beruházások jelentik a jövő gazdasági növekedésének garanciáját, és ezt nemcsak mi, magyarok ismertük fel, hanem mindenki, ezért aztán ezekért a beruházásokért hatalmas verseny zajlik" - tudatta. 

 

MTI

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek