kapubanner for mobile

320 ezer új munkahelyet "adott" az EU Lengyelországnak

Lengyelországban 320 ezer új munkahely jött létre 2004 és 2006 között az Európai Unióból érkezett támogatásoknak köszönhetően. A lengyel regionális fejlesztési minisztérium adatai szerint ez több, mint egyharmada az újonnan létesített állásoknak.

Az uniós források azonban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változást is hoztak a foglalkoztatásban, az illetékes miniszter szerint az újonnan munkába lépők több mint fele felső fokú végzettséggel rendelkezik. Ez arra utal, hogy az új munkahelyek a tudás alapú ágazatokban jöttek létre, ugyanakkor más eltolódás is megfigyelhető: a szóban forgó időszakban 280 ezerrel csökkent a mezőgazdaságban dolgozók létszáma, ők elsősorban a szolgáltatói szektorba igazoltak át. Az uniós források nélkül 74 ezerrel nőtt volna a mezőgazdasági dolgozók száma.

A vállalatok megkérdezéséből kiderült, hogy azok a cégek, amelyek uniós támogatást kaptak, átlagosan 58 százalékkal növelték a létszámot, míg más cégek ugyanabban az ágazatban 30 százalékkal.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek