kapubanner for mobile

Jók az ukrán menekültek esélyei a lengyel munkaerőpiacon

A háború kitörése óta több millió ukrán ékezett Lengyelországba. Becslések szerint körülbelül egymillióan maradtak ott, a felnőttek többsége jól képzett és nagyjából a felük munkát szeretni vállalni, azaz tartósan berendezkedne az országban.

Az Ukrajnából a háború miatt Lengyelországba menekült ukrán felnőttek többsége jól képzett és nagyjából a felük munkát szeretni vállalni, azaz tartósan berendezkedne a befogadó országban - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Lengyel Nemzeti Bank készített.

A vizsgálat során háromezer felnőtt menekültet kérdeztek meg az elmúlt hónapokban. Az érkezők 14 százaléka korábban az állami, illetve önkormányzati adminisztrációban dolgozott, tíz százalékuk az oktatásban, több mint öt százalékuk pedig az egészségügyben és négy százalékuk az informatikai ágazatban - írja a Napi.hu.

Eközben sok olyan ukrán férfi, aki korábban Lengyelországban dolgozott, főként az építőiparban és a közlekedésben, hazatért, hogy részt vegyen országa védelmében az orosz agresszióval szemben. A jól képzett és nyelveket beszélő ukrán nők pedig jellemzően továbbutaztak Lengyelországból Nyugat-Európába.

A háború kitörését követően több millió ukrán ékezett Lengyelországba. Becslések szerint körülbelül egymillióan maradtak ott, akik fele gyermek, a felnőttek túlnyomó többsége pedig nő. Nyilvánvaló, hogy ők nem léphetnek a hazatért férfiak helyére például az építőiparban.

A válaszadók csupán öt százalékáról mondható el, hogy elég jó a lengyel nyelvtudásuk. A megkérdezett fele azt mondta ugyanakkor, hogy megérti, ha lengyelül szólnak hozzá.

Csehországban nyár elejéig már több mint 50 ezer ukrán menekült helyzkedett el. Az EU támogatást is nyújt a menekülteket befogadó országoknak, és igyekszik más módokon is megkönnyíteni a munkavállalást.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek