kapubanner for mobile

4,6 milliárd jutalmat kaptak az adóellenőrök

Elégedett lehet a pénzügyminiszter a vám- és az adóhivatali dolgozókkal, ugyanis mind a két szervezet megkapta a tárcavezető engedélyéhez kötött jutalomelőleget, az APEH dolgozóinak 4,6 milliárd forintot fizettek, míg a VPOP munkatársai 1,74 milliárdot kaptak, írja a Világgazdaság.

A költségvetési törvény szerint ebben az évben 13,8 milliárd forint prémiumot kaphatnak az APEH-esek, ha teljesítik a törvényben meghatározott feltételeket. Azaz az éves keretösszeg felhasználására csak akkor nyílik lehetőség, ha az APEH számára előírt áfa-, szja-, illeték-, valamint járulékbevételi előirányzatok együttesen legalább 101 százalékban teljesülnek, számol be a Világgazdaság.

A vám- és pénzügyőrség (VPOP) éves kerete 5,22 milliárd forint, ennek feltétele, hogy a jövedéki, a regisztrációs adóból, valamint a vámbeszedési költség megtérítéséből származó bevétel együttesen ugyancsak legalább egy százalékkal meghaladja az előirányzatot.

Az eredményeknek köszönhetően az első félévi teljesítések után az APEH dolgozóinak 4,6 milliárd forintot fizettek ki ezen a címen, a vám- és pénzügyőrök összesen 1,74 milliárdot vehettek fel. A szabályok szerint a teljes éves prémium felét oszthatják ki az első három negyedévben, a másik felét karácsony körül vehetik fel a dolgozók, de ennek kifizetését csak akkor engedélyezi a pénzügyminiszter, ha a költségvetési törvényben meghatározott éves feltételek maradéktalanul teljesültek, olvasható a Világgazdaságban.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek