40 millió euróért ruház be a Samsung Romániában
A dél-koreai Samsung 40 millió eurós beruházással folyadékkristályos számítógép-monitorok gyártására létesít üzemet a romániai Nagyváradon - közölték a helyi hatóságok.
A Samsung tavaly vetette meg a lábát Romániában, ahol Nagyvárad körzetében már van egy gyártóüzeme. Az újonnan létesítendő üzem 3400 embernek ad munkát.
A Samsung-beruházás kapcsán a cég egyik alvállalkozója, a Hanil Electronics megerősítette, hogy maga is tárgyal egy beruházási területet megvásárlásáról, szintén Nagyváradon.
A helyi hatóságok azt is jelezték, hogy a dél-koreai beruházók a nagyváradi egyetemet is megkeresték azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg a szakemberképzés lehetőségeit ezen a területen, mert a végzősöket azonnal alkalmaznák.
A Samsung-beruházás kapcsán a cég egyik alvállalkozója, a Hanil Electronics megerősítette, hogy maga is tárgyal egy beruházási területet megvásárlásáról, szintén Nagyváradon.
A helyi hatóságok azt is jelezték, hogy a dél-koreai beruházók a nagyváradi egyetemet is megkeresték azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg a szakemberképzés lehetőségeit ezen a területen, mert a végzősöket azonnal alkalmaznák.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?