kapubanner for mobile

400 munkahely szűnik meg a német TUI-nál

A világ legnagyobb idegenforgalmi vállalata, a német TUI minden ötödik munkahelyet felszámolja Németországban. Ez azt jelenti, hogy 2009-ig 400 álláshelyet számolnak fel a költségek megkurtítása céljából. Az intézkedés elsősorban a menedzsmentet, illetve a középvezetői szintet érinti.


A csoport vezetése vállalati összevonásokat is tervez Németországban, ahol 2008-ig 50 millió eurót , csoportszinten a következő két évben összesen 210 milliót akar a cég megtakarítani. Az üzemi eredményt a tavalyi 360 millióról 700 millióra akarják feltornászni 2008-ban.

A csoport május elején 91,3 millió eurós adó utáni veszteséget jelentett az első negyedévről, több mint felével kisebbet a tavalyi első negyedévi, 192,8 milliós hiánynál. A TUI tavaly 456,7 millió eurós adózott eredményt ért el, 13,5 százalékkal kisebbet a 2004-es 528,2 milliónál, mindkettő IFRS szerint. Noha a tevékenységek eredménye javult, a nagyobb kamatteher lerontotta a profitot. Az üzemi eredmény 485,7 millió euróra csökkent 531,8 millióról, míg a bevétel 19,62 milliárd euróra nőtt 18,05 milliárdról.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek