kapubanner for mobile

46,2 millióan munka nélkül

Csökkent 2013 decemberében a munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban. A 34 tagországból álló szervezetben már a harmadik egymást követő hónapja esett a munkanélküliség, decemberben leginkább a fiatalkorúak és a férfiak körében mérséklődött az állástalanok aránya.

images

Az OECD keddi jelentése szerint decemberben 7,6 százalékra csökkent a tagállamaiban a harmonizált munkanélküliségi ráta a novemberi 7,7 százalék és az októberi 7,8 százalék után. 2013 nagyobb részében 7,9 százalék fölött volt a munkanélküliség.

Az állástalanok arányának tartós és fokozatos csökkenése az elemzők szerint arra utal, hogy a munkaerőpiacra is kezdenek átterjedni a tagállamokban tapasztalt mérsékelt gazdasági növekedés pozitív hatásai. A munkanélküliek száma decemberben 46,2 millió volt, novemberben 46,9 millió. A decemberi szám még mindig 11,5 millióval magasabb, mint a 2008 júliusi, azaz a gazdasági válság előtti adat.


Spanyolországnak a legnehezebb?



A munkanélküliség leginkább az Egyesült Államokban és Japánban csökkent, de szintén jelentős visszaesés volt Spanyolországban és Írországban is. Kanadában, Izraelben és Mexikóban decemberben nőtt a munkanélküliség. A munkanélküliek aránya Spanyolországban volt a legnagyobb (25,8 százalék) és Dél-Koreában a legkisebb (3 százalék).

Az OECD Magyarországról még nem adott ki 2013. decemberi munkanélküli adatokat. 2013 novemberében 9,3 százalék, októberben 9,5 százalék volt a harmonizált munkanélküliségi arány.


Rengeteg fiatal van munka nélkül



A szervezet jelentése kitért a fiatalkorúak közti munkanélküliségre is, ami 15,5 százalék volt 2013. decemberben, 1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az OCED felhívta rá a figyelmet, hogy tagállami szinten még mindig kedvezőtlenek az adatok. Görögországban a fiatalkorúak 59,2 százalékának, Spanyolországban 54,3 százalékuknak, Olaszországban 41,6 százalékuknak nincs munkája.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek