kapubanner for mobile

5,6 százalékos a munkanélküliség

A foglalkoztatottak száma augusztus-októberben 3 millió 937 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,6 százalék volt, 0,3 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

5,6 százalékos a munkanélküliség 2003. november 27. FigyelőNet A foglalkoztatottak száma augusztus-októberben 3 millió 937 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,6 százalék volt, 0,3 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A munkanélküliségi ráta július és szeptember között 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb a tavaly július-szeptemberinél. Tavaly augusztus és október között a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az idén augusztus-októberben a munkaerőpiacon a munkavállalási korú népesség 65,3 százaléka volt jelen. A munkanélküliek száma augusztus-októberben 237 ezer fő volt, lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A munkanélküliségi ráta az EU-országokban az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben átlagosan 7,9 százalék volt. A munkanélküliek 44,9 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya közel azonos a 2002 augusztus-októberivel. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap volt, lényegében megegyezett az egy évvel korábban mérttel. A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 22,5 százalék, az e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 13 százalék, 1 százalékponttal alacsonyabb a korábbi év ugyanezen időszakinál. Az EU-országokban az erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben 15,8 százalék volt.  
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek