kapubanner for mobile

5. forduló 15 pályázóval a Magyar Rádió elnöki posztjárért

A Magyar Rádió elnöki posztja 2005. augusztusa óta üresen áll. A mostani, ötödik fordulós álláspályázaton várhatóan 15 szóba jöhető szakembert versenyeztetnek meg a pozíció betöltésére.

Eddig 15-en vásárolták meg a június 13-áig beadható Magyar Rádió elnöki pozíciójának álláspályázati csomagjait - nyilatkozta Gellért Kis Gábor a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöke a Híradó számára.

A pozíció betöltésére beérkezett pályázatokat június 14-én hivatalos keretek között, közjegyző jelenlétében bontják majd fel és értékelik. A kuratóriumi elnök reményét fejezte ki, hogy az ötödik forduló sikeres lesz és július 10-én megtarthatják az elnökválasztó kuratóriumi ülést, amelyen a törvényi előírások értelmében kétharmados szavazással a kuratórium, majd a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratórium hagyhatja jóvá az új elnök kinevezését.

Amennyiben a pályázatok értékelhetőek lesznek és a kuratórium által jelölt személyt megválasztják, úgy hosszú idő után a 2005 augusztusában távozott Kondor Katalin után újra egy személy fogja irányítani a médiumot, leváltva ezzel az irányítással azóta megbízott két alelnököt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek