50 felettiekre szorulnak a cégek
A fiatalok számának csökkenése kikényszeríti az idősebbek magasabb arányú foglalkoztatását Magyarországon is, bár jelenleg a cégek egy része csak a legvégső esetben vesz fel 45 feletti munkakeresőt.
A bankokban kevés a 45 feletti
Jelenleg kirívóan alacsony az idősebbek foglalkoztatottsága Magyarországon. Az EU 25-ökben tavaly az ötvenöt év felettiek foglalkoztatási rátája 40 százalékos volt, míg Magyarországon csak 29 százalékos.
A vizsgálat szerint a hazai közepes- és nagyvállalatok alkalmazottainak még csak a fele sem, 45 százaléka 45 év feletti. Jelentős az eltérés az egyes ágazatok között: a pénzügyi tevékenységgel, ingatlanügyekkel, illetve gazdasági szolgáltatásokkal foglalkozó közép- és nagyvállalatoknál az idősek aránya mindössze 32 százalék, szemben a mezőgazdaságban, oktatásban, egészségügyben és egyéb szolgáltatások területén tevékenykedő cégekkel, ahol 57 százalék. Kifejezetten idős" ágazatnak a mezőgazdaság és az oktatás számít.
Nem csak az arányuk alacsony azonban az időseknek a vállalatoknál, a munkáltatók általában ki sem aknázzák az idősebb korosztályban lévő potenciált: képzésükre szinte alig fordítanak energiát, már meglévő tudásukat elhanyagolják. Az idősebbek alig vesznek részt más kollégák betanításában. Jelenleg kevés vállalat rendelkezik stratégiával az idősödő munkaerő kezelésére. Úgy tűnik azonban, hogy néhány emberierőforrás-menedzser már felismerte a problémát, hiszen egy tíz évvel ezelőtt felvett középkorú munkatárs ma már idősödő munkaerőnek számít, akit a fiataloktól eltérően kell kezelni.
60 felett esélytelen a munkakeresés
Mivel a munkaadók a mai napig nem szívesen alkalmaznak idősebb, tapasztaltabb munkaerőt, feltehetően nem a szociális érzékenység vezet a korosztály foglalkoztatására. Gyakran azonban még a gazdasági kedvezmények sem elegendőek az idősek alkalmazásához. Jelenleg jelentős járulékkedvezményeket kapnak azok a munkaadók, akik 50 felettit vesznek fel. Ennek ellenére a kutatás szerint a hazai ötven fő feletti vállalkozások által az elmúlt három évben újonnan felvett dolgozók között legnagyobb arányban (39 százalék) a 15-29 évesek szerepeltek. A 30-44 évesek aránya az új munkavállalók körében 24 százalék, míg a 45-49 éveseké 16 százalék. Azon vállalatok aránya, amelyek 60 év felettieket is felvettek, fél százalék alatt marad.
Elbocsátások esetén a legrosszabb helyzetben a 45-49 év közöttiek vannak, akik még informális szociális védelmet sem élveznek, pedig már ők sem keresettek a munkaerőpiacon. Az 50-54 éveseknél látszik némi visszafogottság, feltehetően az ő esetükben megpróbálják a munkaadók kivárni azt az életkort, amikor már jogosultak némi állami szociális védelemre. Nemcsak az életkor, de a többi korosztályhoz képest az arányaiban alacsonyabb iskolázottság és hiányzó ismeretek is csökkentik az idősebbek munkaerő-piaci esélyeit. Amíg például a 45 év alattiak körében 55 százalék legalább közepes biztonsággal kezeli a számítógépet, az ennél idősebbek körében mindössze 17 százalék mondhatja el ugyanezt magáról.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?