6,1 százalékos munkanélküliségi ráta
2004. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 915 ezer fő, a munkanélküliek száma 255 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 6,1% volt.
2004. augusztus-októberi időszakban a 15-74 éves népesség 54%-a jelent meg a munkaerőpiacon, ebből 3 millió 915 ezren foglalkoztatottként, 255 ezren pedig munkanélküliként. A nemzetközi összehasonlításban használt, 15-64 évesekre számított foglalkoztatási ráta 56,9%. (2003-ban a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája az EU-15-ben 64,4%, az EU-25-ben 62,9% volt.)
Az év első tíz hónapjában a munkaerőpiacon a foglalkoztatottak száma átlagosan 3 millió 900 ezer főnek felelt meg, ami a mintavételi hiba figyelembevételével stagnálást jelent. Ezen belül az utolsó három hónapban 58 ezerrel kevesebben voltak foglalkoztatottak, mint a megelőző év azonos időszakában.
A munkanélküliek száma a 2004. augusztus-októberi időszakban 18 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanélküliség mértéke 6,1%-nak felelt meg. (A munkanélküliségi ráta az EU-15-ben az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben 7,9%-ot, az EU-25-ben 8,8%-ot ért el.)
A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 16,2%-ra nőtt, azaz 3,2 százalékponttal magasabb volt, mint tavaly ilyenkor, de némileg csökkent a megelőző 3 hónap átlagához képest. (Az EU-15-ben a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben 15,9%, az EU-25-ben 18,2% volt.)
A munkanélküliek 45,2%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama 16,7 hónapnak felelt meg.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?