6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte?
Januárban 224 130-ra csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egy év alatt több mint hatezer fős mérséklődést jelent – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A csökkenés mögött a támogatott elhelyezkedések mellett adminisztratív, szezonális és demográfiai hatások is állhatnak.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján januárban 224 130-ra csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer fős mérséklődést jelent – tájékoztatott Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Az adat azt mutatja, hogy Magyarország továbbra is az EU élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatottság és alacsony munkanélküliség tekintetében.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2010-hez képest már mintegy 1 millióval többen dolgoznak az országban, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt. Kiemelte, hogy az elmúlt két évben folyamatosan nőnek a reálbérek, így egyre több pénz marad a családok zsebében.
A kormány béremelésekkel – például a 11 százalékos minimálbér-emeléssel és ágazati béremelésekkel –, adócsökkentésekkel (két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, családi adókedvezmény megduplázása), valamint az áremelésekkel szembeni intézkedésekkel is támogatja a háztartások jövedelmét.
A regisztrált álláskeresők elhelyezkedését kormányzati programok is segítik.
- Az uniós társfinanszírozással megvalósuló Ifjúsági Garancia Plusz keretében eddig több mint 28 ezer fiatal munkába állását támogatták 33 milliárd forint értékben.
- A 30 év felettiek elhelyezkedését egy másik program segíti, amelyhez összesen 41 milliárd forint áll rendelkezésre, és eddig több mint 32 ezer álláskeresőnek segített a munkaerőpiacra való belépésben.
- További ösztönzést jelentenek a kkv-k számára elérhető támogatások is: a február 1-jétől nyitott "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" keretében minden új munkavállaló felvétele esetén közel 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a cégek, összesen 4 milliárd forint keretből.
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a regisztrált álláskeresők számának csökkenése nem kizárólag a sikeres elhelyezkedéseknek köszönhető. Adminisztratív okok – például a nyilvántartásból való kiesés, a státusz megújításának elmulasztása, a közfoglalkoztatás vagy az inaktivitás – valamint demográfiai (a munkaképes korú népesség csökkenése) és szezonális hatások is hozzájárulhatnak a mérséklődéshez.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?