Bővítik a 30 év felettiek elhelyezkedését támogató program keretét
A 30 év feletti álláskeresők elhelyezkedését támogató "A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése" című, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló kiemelt projekt kerete közel 100 milliárd forinttal, 78,41-ről 175,67 milliárd forintra nőtt - jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Mint leszögezték, a kormány mindent megtesz azért, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson, ennek érdekében célzott programokkal segíti az álláskeresők mielőbbi elhelyezkedését. A program célja változatlanul a 30-64 év közötti álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása és elhelyezkedésének segítése. A támogatások segítségével eddig több mint 17 ezer 30 év feletti jutott munkához az elsődleges munkaerőpiacon és közel 8 ezren léptek képzésbe.
A projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz kiemelt fontosságú pilléreként, az Európai Szociális Alap Plusz társfinanszírozásával valósul meg. A program kiemelten támogatja az olyan hátrányos helyzetű álláskeresőket és inaktívakat, mint a tartósan álláskeresők, az 50 éven felüliek, az alacsony iskolai végzettségűek, a vidéki térségben élők, a kisgyermeket nevelők, a megváltozott munkaképességűek, az ápolási feladatokat ellátók, a romák, vagy éppen a közfoglalkoztatásból kilépő személyek.
A program 2029. augusztus 31-ig tervezetten 83 072, korábban nem foglalkoztatott személyt fog támogatni, akiknek legalább 65 százaléka munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű résztvevő lesz - idézte fel az NGM.
A résztvevőket munkaviszony keretében foglalkoztató vállalkozások az új munkavállalók felvétele esetén bértámogatásban részesülhetnek a bruttó bér 50 százalékáig, maximum havi 300 ezer forintig, a támogatás fix 4 vagy fix 6 hónapra vehető igénybe az egyén munkaerőpiaci státuszától függően. A projekt keretében képzési támogatás is nyújtható annak, aki a munkaerőpiacon történő elhelyezkedése érdekében - szakmai ismeretekre irányuló, hatósági és nyelvi - képzésen vesz részt.
A támogatás havi mértéke legalább a minimálbér 70 százalékának megfelelő összeg, vagyis 203 560 forint, maximális havi összege pedig a minimálbér 150 százaléka, azaz 436 200 forint. A juttatás a képzés időtartamára, de legfeljebb egy évre állapítható meg. Mindezek mellett utazási költségtérítés is igényelhető, valamint a 12 év alatti, saját háztartásban élő, eltartott gyermekek után gyermekfelügyeleti költségelem is megállapítható.
Eddig bértámogatással több mint 17 ezer munkanélküli elhelyezkedését segítette a program, valamint közel 8 ezer álláskereső részesült képzési támogatásban, 120 fő a lakhatási, 475 fő pedig az utazási költségeinek enyhítéséhez kapott segítséget - összegezte a NGM közleménye.
A programról a részletes információk a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján érhetőek el.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 6 napja
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 4 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?