kapubanner for mobile

70 éves munkavállaló is dolgozik egy esztergomi autógyárban

A Deutschlandfunk arról ír, hogy Magyarországon a súlyosbodó munkaerőhiány miatt a nyugdíjasok kénytelenek dolgozni - szemlézi riportjában a Klubrádió.

images

A német lap tudósítója az esztergomi autógyárba ment helyszíni riportot készíteni, ahol egy 70 éves munkás megmutatta, mi a dolga, és hogy ujjai már nem mozognak olyan fürgén és finom precizitással, ahogy azt a gyors munka megkövetelné - számol be róla a Klubrádió.

A nyugdíjas férfi, Lázár András Tatabányán regisztrálta magát a nyugdíjas szövetkezetnél, és Esztergomban volt szükség rá. Korábban is vállalt már munkát egy gyárban, de nagyon kicsi alkatrészeket kellett csomagolni, és az ujjai nem bírták, így neki és egy másik idős kollégának is felmondtak, ezután került a mosatni munkahelyére, ahol mostmár hat hónapja dolgozik. A nyugdíjából nem jön ki, ezért vállalkozott a napi pár óra munkára. Annak idején lakatosként dolgozott, saját vállalkozást vezetett.

Szalay Gyula, az üzem vezetője a német lapnak elmondta, nagy hiány van a szakképzett munkaerőből, és akik jönnek, azokat megbecsülik. A nyugdíjasok kb. 900 eurót, mintegy 300 ezer forintot keresnek havonta. Szalay Gyula azt is elmondta nagyon nehéz munkaerőt találni, mert sokan külföldre mennek dolgozni a magasabb bérek miatt. Németországban nagyjából háromszor lehet többet keresni, az itthoni fizetéseknél. Jó dolognak tartja a nyugdíjas szövetkezeteket, mert szerinte sok aktív nyugdíjas van, akik szívesen vállalnak munkát, és szerinte nagyon motiváltak, dolgozni akarnak.

Fotó: Deutschlandradio / Stephan Ozsváth
Deutschlandfunk/Klubrádió
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek