kapubanner for mobile

700 munkahely szűnik meg a szegedi cipőgyár végelszámolásával

Végelszámolásról döntött a szegedi székhelyű olasz tulajdonban lévő Mary 2000 Cipőgyár Kft. közgyűlése a minap, a cég a 700 dolgozójának felmond - tudta meg a megbízott ügyvezetőtől pénteken az MTI.

700 munkahely szűnik meg a szegedi cipőgyár végelszámolásával 2003. augusztus 22. FigyelőNet, MTI-Eco Végelszámolásról döntött a szegedi székhelyű, olasz tulajdonban lévő Mary 2000 Cipőgyár Kft. közgyűlése a minap, a cég felmond 700 dolgozójának - tudta meg a megbízott ügyvezetőtől pénteken az MTI. Tóth Erika tájékoztatása szerint "elvileg még ugyan bármi történhet" a következő egy hónap alatt, de nem sok esélyt lát rá, mert nem találtak befektetőt, vagy bérmunkáztató céget, amely hajlandó lenne Magyarországon cipőt gyártani. A megbízott ügyvezető elmondta: a társaság csaknem egy éve veszteséges, és a következő szezonra már megrendelést sem kapott. A Mary négy magyarországi gyárában - Szegeden, Hódmezővásárhelyen, a Veszprém megyei Csetényben, és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszin - 700 dolgozót foglalkoztat, és mindenkinek fel fognak mondani. Tóth Erika ismertetése szerint azért döntöttek a végelszámolás mellett, hogy mindenkit ki tudjanak fizetni. A munkaügyi központ pedig megígérte, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel igyekszik segítségére lenni a munka nélkül maradó dolgozóknak. A megbízott ügyvezető közölte: az olasz tulajdonos 1991 óta van jelen Magyarországon. A legeredményesebb időszaka 1995-1996-ban volt, amikor ezer embert foglalkoztatott, és az árbevétel elérte a 6-7 milliárd forintot. A megrendelés visszaesésével a létszámot is csökkenteni kellett, de 1997-től 2001-ig a 700 dolgozóval stabil volt a termelés. A következő év rosszul kezdődött, 30-40 százalékkal esett vissza a gyártás, és a negatív folyamat mostanáig folytatódott - mondta hozzátéve, hogy az olcsó kínai cipővel már nem tudják felvenni a versenyt.  
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek