80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik
Mintegy 75-80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Nyitrai Imre elmondta: 2010-hez képest több mint duplájára nőtt az érintettek foglalkoztatási aránya. A kormány minden évben 34 milliárd forintot fordít erre a célra, és az elmúlt években az ehhez kapcsolódó beruházásokra, fejlesztésekre pluszforrásokat is biztosított.
Az Emmi államtitkárát azzal összefüggésben kérdezték, hogy Üllőn klubház épült a fogyatékos emberek és családtagjaik számára. Nyitrai Imre elmondta, hogy a klubházat egy 16 éve még kis egyesületként indult civil szervezet hozta létre.
Az egyesület tagjai, a gyerekek szülei, családtagjaik tudták, hogy mire van igény, és ezek közül az egyik legfontosabb a foglalkoztatás. A teljesen önerőből megvalósított beruházás eredményeként jelenleg ötszáz megváltozott munkaképességű embernek adhatnak munkát - mondta.
Nyitrai Imre megjegyezte: egyre több multi, illetve nagyobb cég ismeri fel, hogy a társadalmi felelősségvállalásban fontos pont a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon