kapubanner for mobile

800 milliárdra pályázhatnak a minisztériumok

A minisztériumok 800 milliárd forintra pályázhatnak jövőre a fejezeti kezelésű előirányzatok keretében a kormány szerdai döntése szerint - közölte a pénzügyminiszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

800 milliárdra pályázhatnak a minisztériumok 2004. július 22. FigyelőNet, MTI A minisztériumok 800 milliárd forintra pályázhatnak jövőre a fejezeti kezelésű előirányzatok keretében a kormány szerdai döntése szerint - közölte a pénzügyminiszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. hirdetés Elsősorban a foglalkoztatás, az autópálya-építés és az Európai Uniótól elnyerhető források támogatását segíti elő a kormány - fogalmazott hozzá Draskovics Tibor. "A jelzett 800 milliárd forint mellett európai uniós forrásokat is természetesen fel fogunk használni" - válaszolta egy kérdésre a miniszter. Az EU-forrás 2004-2006. között várhatóan 860 milliárd forint, ebből 2005-re 200-300 milliárd juthat. A költségvetési menetrend szerint a minisztériumoknak augusztus elejéig kell benyújtaniuk pályázataikat, azok a gazdasági illetve a társadalompolitikai kabinet szűrője után a kormány elé kerülnek, ahol augusztus végén születhet meg a döntés. A pályázatokon a tárcák által elnyert összegeket nem lehet átcsoportosítani más célra, és a fel nem használt összegek a következő évben automatikusan visszakerülnek a költségvetésbe - közölte Draskovics Tibor. Kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter elmondta: jövőre a közszférában 6,5 százalékos bérfejlesztést terveznek, ebből a költségvetés 5 százalékra nyújt fedezetet. "Olcsóbb és kisebb állam szükséges ahhoz, hogy a gazdaság több levegőhöz jusson" - jelentette ki Draskovics Tibor. Fidesz: hány ember elbocsátásával jár a béremelés?A Fidesz arra kéri a kormányt, fejezze be a "mellébeszélést" és olyan kérdésekre adjon választ, amelyek az embereket valóban érdeklik - mondta Szijjártó Péter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek. A fideszes parlamenti képviselő kijelentette: ezen kérdések közé tartozik az, hogy hány ember "elbocsátására kényszerítik" az önkormányzatokat, miután "nem adnak megfelelő fedezetet a béremelésekre". A kormánynak arra is válaszolnia kell, hogy az elbocsátások miatt mennyivel nő a munkanélküliség - közölte Szijjártó Péter. Mint mondta, a kormányszóvivői tájékoztatón a pénzügyi tárca vezetője elismerte: 15 százalékkal csökkentik a célelőirányzatokat, ami "egyértelműen a beruházásokra fordítandó források csökkenését" jelenti. A Fidesz tudni szeretné, hogy a kormány milyen beruházások leállítását tervezi, illetve, hogy jövőre indítanak-e bármifajta beruházást - tette hozzá az ellenzéki politikus.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek