90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezik - elveszíthetik járandóságukat
Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.
Szakály József arra figyelmeztetett, hogy aki nem jelentkezik időben, az májustól automatikusan elveszítheti a járandóságát, ellátását. A főtitkár elmondta, március 31-éig az 57 évesnél fiatalabb, korábban 3-as kategóriájú rokkantnyugdíjasoknak kell bejelentkezniük felülvizsgálatra a nyugdíjbiztosítási igazgatóság területi kirendeltségeihez. Jelezte: a felülvizsgálat összesen 196 ezer ember érint.
Szakály József szerint elképzelhető, hogy információhiány állhat annak hátterében, hogy 90 ezren még nem jelentkeztek. Utalt arra, hogy az érintettek nem ajánlott küldeményként kapták meg az erről szóló értesítést. Hozzátette, jobbnak tartotta volna, ha ahhoz bérmentesített válaszborítékot is mellékeltek volna.
A főtitkár arra is felhívta figyelmet, hogy azoknak is jelentkezniük kell, akiknek az állapotáról korábban az eljárások során bírósági ítélet is született. Közölte, megváltozott a jogszabály január 1-jével, ezért kell most minden érintettnek jelentkeznie.
Elmondta azt is, hogy a vizsgálatokra most csak jelentkezni kell, az újraminősítést 2013 december végéig végzik el. Mint mondta, amíg ez nem történik meg, addig az érintettek tovább kapják a mostani ellátást.
Kitért arra: a felülvizsgálat eredményeképpen lesznek, akik tovább kapják majd a mostani ellátást, mások csökkentett ellátást kapnak, és lesznek olyanok is, akikről azt állapítják meg, hogy rehabilitálhatók, őket megpróbálják visszairányítani a munkaerőpiacra.
Ezzel kapcsolatban ugyanakkor Szakály József azt jelezte, hogy a nyílt munkaerőpiacon jelenleg is 650 ezer egészséges és 30 ezer megváltozott munkaképességű ember vár munkára.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?