kapubanner for mobile

900 millió forint dolgozói képzésekre

Dolgozóik képzéséhez 586 millió forint támogatást nyert el 73 pályázó, a saját erővel együtt ez mintegy 900 millió forint értékű képzési program indítását segíti elő - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.

900 millió forint dolgozói képzésekre 2004. augusztus 17. FigyelőNet, MTI-Eco Dolgozóik képzéséhez 586 millió forint támogatást nyert el 73 pályázó, a saját erővel együtt ez mintegy 900 millió forint értékű képzési program indítását segíti elő - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Az Európai Unió és Magyarország által finanszírozott Humánerőforrás-Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében hirdették meg a 2004-2006. között 5,2 milliárd forint keretösszegből gazdálkodó, a munkavállalók és a cégek versenyképességét egyaránt javító képzési támogatás első fordulóját. A második fordulót szeptember végén hirdetik meg. A HEFOP egészére 191 milliárd forint áll rendelkezésre, eddig 18 pályázatot írtak ki, s ezekre 750 pályázat érkezett - mondta a miniszter. Rózsa Judit, a HEFOP irányító hatóság vezetője a sajtótájékoztatón ismertette: jellemzően 10-20 dolgozó képzését vállalták a pályázók, de volt olyan is közöttük, aki 100-200 munkavállalót von be a képzési programba. Általában informatikai, nyelvi és menedzser-képzést terveznek a sikeres pályázók.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek