900 milliós válságkezelés - 4197 megtartott munkahely
A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium által indított munkapiaci válságkezelő program közel egymilliárdos befektetésének keretében a legnagyobb létszámleépítést tervező vállalatokat támogatták. Az eredmény nem maradt el...
A február elején indított program keretein belül 758 millió forinttal támogatták azokat a cégeket, melyek gazdaságossági szempontok miatt létszámleépítésre kényszerültek volna. Az így megmentett 4197 munkahely 53 pályázat támogatása révén, munkavállalónként 71 550 forintos támogatással valósult meg.
A szaktárca támogatási keretéből az év végéig további 100 millió forintot kívánnak munkahelymegtartás céljából pályázat útján kiosztani. A támogatás a Munkaügyi Minisztérium-on keresztül pályázható meg abban az esetben, ha a tervezett létszámleépítés a foglalkoztatottak számának minimum 20 %-át, de legalább 20 főt érintene.
Burány Sándor nyilatkozata szerint a program eddigi sikerességének tudható be, hogy a megyei szinten is nagy számú létszámleépítések elmaradásával a munkanélküliség a legtöbb területen stagnált, de legalábbis elenyésző mértékben nőtt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?