kapubanner for mobile

9000 fővel karcsúsítják a szerb közszférát

Szerbiában az év végéig legalább 9 ezerrel csökkentik a közszférában dolgozók számát - jelentette be Belgrádban Kori Udovicki államigazgatási miniszter.

A hétmilliós Szerbiában jelenleg több mint 493 ezren dolgoznak a közszférában, az állami vállalatok dolgozóival együtt azonban ez a szám eléri a 780 ezret is. A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Valutaalappal való korábbi megbeszélések során sokkal nagyobb mértékű elbocsátásokról volt szó. Néhány hónapja a szerb sajtóban még több mint 20 ezres létszámcsökkentésről lehetett olvasni.

A miniszter kiemelte, hogy a közszférában dolgozók létszámcsökkentéséről szóló törvény várhatóan a nyáron kerül a parlament elé, és ezt követően, szeptembertől kezdődhet meg alkalmazása.

Szerbia az idén 700 millió eurót szeretne megtakarítani, ennek legnagyobb részét - mintegy 400 millió eurót - a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak csökkentésével érnék el. A szerb kormány tavaly november elsejétől már csökkentette a közszférában dolgozók fizetését. A költségcsökkentés részeként megvonták a támogatásokat a veszteséges állami vállalatoktól, illetve a racionalizáció része a közszférában dolgozók számának csökkentése is.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek