kapubanner for mobile

92 millió ügyfél adatait adta el az AOL munkatársa

Őrizetbe vették az AOL internet-szolgáltató munkatársát az Egyesült Államokban, mert az ellopta és továbbadta egy spam-küldő részére a cég 92 millió ügyfelének nevét, címét és információkat a hitel- és bankkártyáikról.

A hatóságok szintén letartóztattak egy Las Vegas-i férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megvásárolta az AOL dolgozójától az általa eltulajdonított információkat. A rendőrök egyébként időközben már szabadlábra is helyezték a 24 éves Jason Smatherst, akinek mellesleg semmilyen engedélye nem volt ahhoz, hogy hozzáférjen az ügyfelek személyes adataihoz. A gyanúsított ezekhez úgy tudott hozzájutni, hogy visszaélt az egyik kollégája azonosítószámával. Az ügyben eljáró, New York szövetségi állam egyik déli kerületi államügyészsége szerint ez azonban még így sem volt egyszerű feladat.

David N. Kelly államügyész szerint ez az eset az első ügyek között lesz tárgyalva azok közül, amelyekre már vonatkozik az idén január elseje óta hatályban lévő CAN-SPAM Act nevű spam-ellenes törvény. A jogszabály szerint a vádlottakra akár 5 évig terjedő börtönbüntetés és 250 ezer dolláros pénzbüntetés is kiszabható.

forrás: SG.hu/ Berta Sándor
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek