kapubanner for mobile

A 2006-os év menedzsere választás - Kornai Gábor

A 2006-os év menedzsere szavazás jelöltje: Kornai Gábor, az AAM Informatikai Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója.

Partnere és egyben vezérigazgatója 1994 óta a vezetési informatikai tanácsadásra szakosodott AAM-nek. A cég árbevétele évről évre dinamikusan növekszik, a 2006-os számok az egy évvel korábbi adatokat várhatóan 50 százalékkal haladják meg. A vállalat igazán jelentősen, 150 százalékkal külföldön tudott növekedni, hazai pályán 30 százalékkal bővült.

A Kornai Gábor vezette cég idei nagy sikere az országgyűlési választásokon a szavazással kapcsolatos projekt eljárás-technikai menedzselése. A 2005 decemberében akvirált KDBR Consulting Kft. kapcsán 2006-ban zökkenőmentes volt a két cég egybeolvasztása. A felvásárolt társaság munkatársainak többsége kitartott az AAM mellett. Sikeresen fejlődött az egy évvel ezelőtt megalapított romániai leányvállalat is, amelyet minden jel szerint idén egy bulgáriai cég alapítása követ. Az AAM idén külföldi díjat kapott a bulgáriai EU áfainformációs rendszer bevezetéséhez kapcsolódó tevékenységéért. A munkatársaival mondhatni baráti viszonyt ápoló menedzsert a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége új alelnökévé választották 2006 tavaszán.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek