A béradatok nem befolyásolják a hétfői kamatkilátásokat
A kedden közzétett béradatok nem befolyásolják a Monetáris Tanács jövő hétfői kamatdöntését, beleilleszkednek a trendbe - mondták az MTI által megkérdezett elemzők.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a január-júniusi reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Trippon Mariann, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. vezető elemzője úgy véli, hogy a Monetáris Tanács által kiemelten megfigyelt elem, a magánszférában bónuszokkal kiigazított jövedelmek növekedése, a májusi kevesebb munkanappal van összefüggésben.
A KSH által közölt rendszeres havi bruttó átlagkereset (amit bónuszok nélkül számol a statisztikai hivatal) a magánszférában a májusi 7,4 százalékkal szemben júniusban 8,9 százalékkal emelkedett.
A tendencia változatlan - mondta az elemző, hozzátéve, hogy a béradatok az egyedi hatások miatt amúgy is torzítottak. Trippon Mariann várakozása szerint a Monetáris Tanács tartja az alapkamatot, mert nem jött még el az ideje a kamatcsökkentésnek sem. A következő hónapokban változatlan kamatokkal számol az elemző, bár szerinte az inflációs várakozások jelentenek kockázatot.
Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője is azon a véleményen van, hogy a KSH béradatai nem változtatnak sem az inflációs-, sem a kamatkilátásokon, az adatok beleilleszkednek a trendbe. Az elemző megjegyezte, hogy az MNB az előrejelzésében 9-10 százalékos keresetnövekedést prognosztizált, de az általuk várt bérdinamika lassulás egyelőre nem látszik. Kondrát Zsolt szerint is a keresetekre vonatkozó előrejelzések a legkiszámíthatatlanabbak: évről évre változik a bónuszkifizetés, a munkanapok száma, a gazdaság fehéredésének mértéke.
Az elemző kiemelte, hogy a júniusi foglalkoztatás csökkenésének mértéke szokatlanul nagy, valószínűleg az ipar lassulása áll mögötte, és a gazdasági növekedés rossz mutatói. Kondrát Zsolt szerint ez a jövőben is visszafoghatja a béreket. Az elemző úgy véli, hogy az elmúlt hetek áfa-emelési javaslatai nem kedveznének az inflációnak: 2-3 százalékponttal növelnék azt, ami viszont felfelé lendítené a béreket. Az MKB Bank vezető elemzője 2009-re négy százalékos inflációt és 6-7 százalékos keresetnövekedést vár.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon